Elegáns profik raboltak milliárdokat Londonban

Vágólapra másolva!
Két jólöltözött fegyveres férfi hajtotta végre Nagy-Britannia történetének második legnagyobb rablását - derül ki az augusztus elején történt bűncselekmény idején készült felvételekből. 12,5 milliárd forintnak megfelelő értékű ékszert raboltak el egy londoni üzletből.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint Nagy-Britannia történetének második legnagyobb értékű rablását hajtotta végre két férfi egy londoni ékszerüzletben. Közel 40 millió font (12,5 milliárd forint) értékben raboltak ékszereket, és ezt csak egy 2006-os 56 millió fontos rablás előzi meg - írja a BBC.

Az ékszerrablás augusztus 6-án történt, de a rendőrség most közölte a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket a két rablóról. Ezeken látszik, hogy a két férfi jólöltözött volt, mindketten elegáns öltönyt viseltek.

A rendőrség közölte, hogy a két rabló lőfegyverrel fenyegette meg az üzlet dolgozóit, majd egyiküket kirángattak az épületből, és távozás közben egy lövést is leadtak. Később még egyet lőttek az utcán, de senki nem sérült meg - derül ki a rendőrség tájékoztatásából.

A két férfi egy BMW-vel menekült el az üzlet elől, de a nyomozók szerint később többször is kocsit cseréltek. "Ez egy nagyon jól megtervezett rablás volt" - idézi a BBC Pam Mace főfelügyelőt, aki hozzátette, hogy a rablók "rendkívül veszélyesek".