Férjével bosszantották fel Hillary Clintont Kongóban

Vágólapra másolva!
Dühösen reagált Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy kongói diák kérdésére, aki Bill Clinton véleményéről érdeklődött. Bár valószínűleg a tolmács hibázott, Hillary Clintont láthatóan érzékenyen érintette a tévedés, mert már múlt heti észak-koreai látogatás alatt is mindenki a férjével volt elfoglalva.
Vágólapra másolva!

"Arra kíváncsi, hogy mit gondol a férjem? Nem a férjem a külügyminiszter, hanem én vagyok az. Ha az én véleményem érdekli, elmondom, de nem fogom a férjemet tolmácsolni" - mondta a BBC szerint idegesen Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában, amikor egy egyetemista diák megkérdezte tőle: Clinton úr mit gondol arról, hogy Kína egyre nagyobb befolyást szerez Afrikában.

Az ABC News szerint a diák az esemény után beszélt a külügyminisztérium képviselőivel és elmondta, félrefordították a kérdését, valójában Obama véleményét kérdezte. Ettől függetlenül az eset láthatóan érzékeny pontján érintette Hillary Clintont, akinek múlt heti északi-koreai látogatása alatt is inkább férje, Bill Clinton korábbi amerikai elnök kapta a nagyobb figyelmet.

Hillary Clinton férjével 11 nap alatt hét afrikai országot látogat meg, ahol főleg az AIDS-szel, a korrupcióval és a nők elleni erőszakkal foglalkozik.