Merényletre készülő terroristákat fogtak el Kuvaitban

Vágólapra másolva!
Amerikai és kuvaiti célpontok ellen terveztek merényletet saját vallomásuk szerint azok a terroristák, akiket Kuvaitban fogtak el. A hat elfogott férfi a kuvaiti hatóságok szerint az al-Kaidához köthető.
Vágólapra másolva!

A kuvaiti hatóságok szerint elfogták az al-Kaida terrorszervezet hat tagját, akik amerikai katonai létesítmények elleni támadásra készültek - írja a BBC. Mind a hatan bűnösnek vallották magukat elfogásuk után a kuvaiti belügyminisztérium közleménye szerint.

A hatóságok szerint a terroristák a kuvaiti nemzetbiztonsági szolgálat főhadiszállása, valamint más - meg nem nevezett - célpontok ellen is merényletet terveztek.

Az al-Arabija televízió szerint a csoport az augusztus 20-án kezdődő ramadán szent hónap idejére tervezte a támadásokat. Kuvaitban az amerikai hadsereg főhadiszállásán, a Camp Arifjanban 15 ezer amerikai katona lakik - írja a BBC.