Orosz tengeralattjárók jelentek meg az amerikai partoknál

Vágólapra másolva!
Orosz tengeralattjárók bukkantak fel az Egyesült Államok keleti partjainál. A tengeralattjárók megjelenését megerősítette az orosz vezérkar is, amely szerint csupán járőrözésről van szó. A Pentagonban ennek ellenére aggodalmat okozott a két tengeralattjáró megjelenése.
Vágólapra másolva!

Két orosz atommeghajtású tengeralattjáró bukkant fel az elmúlt napokban az Egyesült Államok keleti partjainál - írta szerdai számában a New York Times című amerikai napilap. Az egyik tengeralattjárót 320 kilométerre az amerikai partoktól, nemzetközi vizeken észlelték. A másik pontos helyét nem közölték.

Bár az orosz tengeralattjárók nem tettek provokatív lépéseket, maga a tény, hogy megjelentek az amerikai felségvizek közelében, aggodalmat keltett az amerikai védelmi minisztériumban - közölték a Pentagon név nélkül nyilatkozó illetékesei az amerikai napilappal.

Anatolij Nogovicin, az orosz vezérkari főnök helyettese az AP amerikai hírügynökség szerint megerősítette a tengeralattjárók felbukkanását. Nogovicin szerint a hajók felbukkanásának nincs jelentősége, csak nemzetközi vizeken folytatott járőrözésről van szó. A vezérkari főnök helyettese közölte: amerikai tengeralattjárók is folytatnak járőrözést orosz partok közelében.

Oroszország és az Egyesült Államok korábban a hidegháború idején állomásoztatott tengeralattjárókat egymás partjainál.