Ámokfutó lövöldözött egy amerikai edzőteremben

Vágólapra másolva!
Még nem tudni, miért mészárolt le öt nőt egy ámokfutó az amerikai Bridgeville-ben. A férfi benyitott egy edzőterembe, ahol épp latintáncórán vett részt mintegy harminc nő, és ott lövöldözni kezdett. Eddig öt halottról tudni, és az ámokfutó is meghalt.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb öt nőt ölt meg egy fegyveres a pennsylvaniai Bridgeville nevű kisvárosban helyi idő szerint kedden. Legkevesebb 10-en megsérültek, köztük hárman súlyosan- jelentette a CNN amerikai hírtelevízió.

Az asszonyok egy edzőteremben voltak, latin táncórán vettek részt, amikor bejött egy középkorú fehér férfi egy nagy sporttáskával. A beszámolók szerint kialudt a villany, majd a férfi lövöldözni kezdett. A teremben mintegy 30-an lehettek, a fitness-központban pedig összesen 100-an. Az áldozatok közt van a férfi is.

Egy helyi csatorna egyébként 4 halottról és 9 sebesültről tud. A sérülteket több kórházba vitték el. Az orvosok azt mondták, mindegyik sebesültből több golyót kell kioperálniuk. Azt, hogy miért kezdett lövöldözni az ismeretlen, egyelőre nem tudni. Az edzőterem személyzete nem ismerte föl az elkövetőt. Egyelőre még az áldozatokat sem azonosították.