Észak-Korea elengedte az amerikai újságírókat

Vágólapra másolva!
Sikerrel járt Bill Clinton korábbi elnök észak-koreai akciója: az állami hírügynökség bejelentette, hogy Kim Dzsong-il legfőbb vezető kegyelmet adott a két, márciusban elfogott és 12 évi kényszermunkára ítélt amerikai újságírónak. Clinton személyesen találkozott Kimmel. Az amerikai exelnöknek viszonylag jó kapcsolatai voltak az észak-koreai rezsimmel, utoljára az ő elnöksége idején járt külügyminiszter Phenjanban.
Vágólapra másolva!

Megkegyelmezett az Észak-Koreában bebörtönzött két amerikai újságírónak Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése szerint "Kim Dzsong Il, a Nemzetvédelmi Bizottság elnökeként kivételes kegyelemben részesítette" a két újságírót, akit júniusban ítéltek 12 év kényszermunkára illegális határátlépésért és "ellenséges tevékenységért". A két kiszabadult újságíró kitűnő egészségi állapotnak örvend.

Az újságírók elengedése a hivatalos közlemény szerint Észak-Korea "humanitárius és békeszerető politikájának" jele. Amerikai források szerint az észak-koreai kormány nem támasztott feltételt a két amerikai újságíró szabadon engedéséhez, vagyis azt nem kötötte össze a nukleáris programjáról folyamatban lévő nemzetközi tárgyalásokkal.

Az észak-koreai vezető utasítást adott az amerikai-koreai Euna Lee és az amerikai-kínai Laura Ling szabadlábra helyezésére. Az újságírók elengedését Bill Clinton korábbi amerikai elnök érte el, aki kedden érkezett meglepetésszerű látogatásra Phenjanba. Matt McKenna, Clinton szóvivője szerdán közölte, hogy a volt elnök és a két újságíró elhagyta Észak-Koreát, az őket szállító repülőgép útban van Los Angeles felé.

A KCNA szerint Clinton bocsánatot kért az amerikai újságírók viselkedéséért. A hivatalos hírügynökség korábban azt közölte, hogy Clinton Barack Obama elnök üzenetét is tolmácsolta Kim Dzsong Ilnek, de a Fehér Ház cáfolta, hogy a volt elnök bármilyen üzenetet vitt volna. Az állami média jelentése szerint Kim vacsorára hívta meg Clintont, akivel "széleskörű eszmecserét" folytattak.

A BBC Szöuli tudósítója emlékeztet arra, hogy nyugati politikusok számára nagyon ritka lehetőség, hogy szemtől-szembe kerülhetnek Észak-Korea legfőbb vezetőjével. Észak-Korea hivatalosan még mindig hadban áll az Egyesült Államokkal, bár a koreai háború már 1953-ban befejeződött. Clinton egy felségjelzés nélküli géppel szállt le Phenjanban, ahol az észak-koreai nukleáris ügyek főtárgyalója, egy magasrangú parlamenti tisztviselő és egy virágcsokorral őt köszöntő kislány fogadta a repülőtéren.

Laura Linget és Euna Leet márciusban vették őrizetbe a kínai-koreai határvidéken. A két nő Clinton egykori alelnökének, Al Gore-nak a televíziójánál, a kaliforniai Current TV-nél dolgozott. 12 évi kényszermunkára ítélte őket egy észak-koreai bíróság, mert állítólag illegálisan jutottak át a határon, és "ellenséges tettekre" készültek. Az ABC amerikai televízió kormányzati forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a volt elnök találkozhatott a két újságíróval.

Magánakció

Az nem világos, hogy került Clinton Phenjanba. Felesége, Hillary Clinton külügyminiszter jelenleg afrikai látogatáson tartózkodik. "Amíg a misszió folyamatban van, nem kívánunk ehhez hozzáfűzni semmit" - mondta egy névtelenséget kérő amerikai tisztviselő az AP-nek. "A mi érdekünk az, hogy sikeresen végrehajtsuk ezt a küldetést, és biztonságban visszajuttassuk az újságírókat" - tette hozzá.

"Mivel ez egy magánakció, amelynek célja, hogy biztosítsa két amerikai kiszabadulását, nem kommentáljuk" - mondta később újságíróknak Robert Gibbs, Fehér Ház szóvivője, aki szerint nem akarják veszélyeztetni a küldetést. A BBC-nek nyilatkozó szakértő, Hazel Smith, a Cranfield University professzora azonban azt mondta: kizárt, hogy egy volt amerikai elnök, akinek a felesége ráadásül épp külügyminiszter, ne bírná a Fehér Ház teljes támogatását egy ilyen ügyben.

Laura Ling testvére reménykedik a sikerben: "Még mindig nagyon szomorúak vagyunk Laura és Euna hiánya miatt, de reménykedünk, hogy pozitív eredmény születik az ügyükben" - mondta a Bizottság az Újságírók Védelméért szervezetnek.

Clintont kedvelik Phenjanban

A Clinton-kormány a mostanihoz képest lényegesen jobb viszonyt ápolt Phenjannal - írja az AP. Észak-Koreával foglalkozó amerikai tárgyalóként is felmerült Clinton, Gore és az új-mexikói kormányzó, Bill Richardson neve. Legutóbb 2000-ben járt magas rangú amerikai Észak-Koreában: Clinton külügyminisztere, Madeleine Albright. Az előtt 1994-ben Jimmy Carter korábbi amerikai elnök hasonló látogatást tett a távol-keleti országban, és az áttörést hozott a nukleáris patthelyzetben.

A sztálinista rezsim célja, hogy kétoldalú tárgyalásokat folytathasson az USA-val. A 2003-ban indított hatoldalú tárgyalásokhoz viszont nem hajlandó visszatérni (itt képviseltette magát Dél-Korea, Japán, Kína és Oroszország is). Észak-Korea 2009-ben újra felpörgette fegyverkezési programját. Atomkísérletet hajtott végre, változó hatótávolságú rakétákat lőtt ki a Csendes-óceán felé, egyoldalúan felmondta a Dél-Koreával 1953-ban kötött fegyverszüneti megállapodást és az USA-t tűzviharral fenyegette meg.