Legyőzték a tálibokat a Szvat-völgyben

Vágólapra másolva!
Visszaszerezte az egykor síparadicsomként ismert Szvat-völgyet a táliboktól a pakisztáni hadsereg, amely az iszlamisták utolsó fészkeit is felszámolta a területen. Hamarosan újabb offenzíva indul, ezúttal az afgán határ környékét próbálják majd megtisztítani a szélsőségesektől.
Vágólapra másolva!

Az utolsó tálib erősségeket is felszámoltuk a Szvat-völgyben - jelentette be a pakisztáni hadsereg, amely ezzel a tálibok legfontosabb pakisztáni fészke elleni két hónapos offenzíva ért a végére. Szerdai bejelentésében a hadsereg a társadalom támogatását kérte ahhoz, hogy legyőzze a szélsőségeseket az afgán határ melletti térségben is.

A hadsereg több mint két hónapja indított támadást a fővárostól, Iszlámábádtól mindössze száz kilométerre fekvő, egykor a téli sportok és a hegyi turizmus kedvelt helyszíneként ismert völgyet elfoglaló tálib fegyveresek ellen. Egy katonai szóvivő közölte, hogy szerdán elfoglalták Sah Dzeri várost, a harcosok utolsó menedékét is. A hadsereg - állítása szerint - mintegy 1600 fegyverest ölt meg az utóbbi két hónapban a völgyben és környékén. A tálibok viszont azt állítják, hogy az összes vezetőjük szabad, és folytatják a küzdelmet.

A harcok vége felé közeledve hasonló offenzívát készítenek elő az afgán határ mentén fekvő dél-vazirisztáni törzsi területen tevékenykedő Baitulla Mehszúd hadúr és harcosai ellen. Ennek hatására a szomszédos Észak-Vazirisztánban a tálibok kedden felmondták a kormánnyal tavaly februárban kötött békemegállapodást, noha a hatóságok katonai helikopterekről röplapokat szórtak le, amelyekben azt ígérték, hogy ez a terület nem lesz támadás célpontja.