Füstölő repülő hajtott végre kényszerleszállást Amerikában

Vágólapra másolva!
Szúrós füst kezdett terjengeni egy amerikai légitársaság repülőgépén, amely kényszerleszállást hajtott végre kedd délután. Az utasok szerint a sűrű füst miatt alig lehetett látni a gépen. A kényszerleszállás sikeres volt, senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint kedd délután kényszerleszállást hajtott végre az amerikai Spirit légitársaság egyik Airbus gépe. A repülő Chicagóból tartott a floridai Fort Lauderdale-be, amikor az utasok és a kapitány is füstöt érzékelt a fedélzeten. A gép Daytona Beach repülőterén hajtott végre kényszerleszállást.

A fedélzeten 128-an voltak, senki sem sérült meg. Három utast, akik légzési nehézségekre panaszkodtak, megfigyelésre kórházba vittek.

A szakértők még vizsgálják, hogy mi okozta a füstöt az Airbuson, egyelőre annyit közöltek, hogy amikor leállították a motorokat, a szúrós füstszag is megszűnt. Az egyik utas arról számolt be a Sun Sentinel című lapnak, hogy a füsttől alig látta a pilótafülke ajtaját. Egy másik utas arra panaszkodott, hogy az ő ülésénél nem ugrott elő az oxigénmaszk. Az asszony szerint mindenkin pánik lett úrrá a füst miatt.

Az utasokért a légitársaság egy másik gépet küldött, de volt, aki inkább bérelt autóval folytatta tovább útját.