Megerősítették Ahmadinezsad győzelmét Iránban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az iráni Őrök Tanácsa megerősítette hétfőn a bő két héttel ezelőtti elnökválasztás vitatott eredményét, amely szerint Máhmúd Ahmadinezsad szerezte meg a győzelmet a voksolás első fordulójában - közölte az IRIB állami tv-adó. A hat világi jogászból és hat vallásjogászból álló befolyásos testület titkára a belügyminiszternek továbbított levelében ismertette a tanács végső döntését. A testület helybenhagyta az elnökválasztás eredményét - közölte a tv-csatorna. Az Őrök Tanácsa a szavazatok részleges újraszámlálása után hozta meg határozatát. Az újraszámlálást azután rendelték el, hogy Ahmadinezsad győztessé nyilvánítása után erőszakos tiltakozó megmozdulások robbantak ki Iránban.