Több százan eltűntek Iránban

Vágólapra másolva!
Több mint kétezer embert vettek őrizetbe és tartanak fogva, több százan pedig eltűntek az elnökválasztás után kirobbant heves tüntetések nyomán Iránban - közölte vasárnap a francia fővárosban az Emberi Jogok Ligája Nemzetközi Szövetségének (FIDH) illetékese.
Vágólapra másolva!

Karim Lahidzsi, aki egyben a párizsi székhelyű Iráni Liga az Emberi Jogok Védelméért nevű szervezet elnöke, ezt egy, a francia fővárosban rendezett gyűlésen mondta el. Mint közölte, információit az érintettek családtagjaihoz közel álló, független teheráni forrásokból kapta szombaton.