Felforgatta a francia kormányt Sarkozy

Vágólapra másolva!
Nyolc minisztert cserélt le a kormányban Nicolas Sarkozy francia elnök. A legismertebb név az új kulturális miniszter, Frédéric Mitterrand, Francois Mitterrand egykori szocialista köztársasági elnök unokaöccse. Luc Chatel kormányszóvivó ezentúl oktatási miniszter is lesz.
Vágólapra másolva!

Alaposan felforgatta a francia kormányt Nicolas Sarkozy államfő: bár a miniszterelnök Francois Fillon a helyén maradt, nyolc minisztérium élére került új vezető - írja az AFP hírügynökség.

A legismertebb új név a kulturális miniszternek kinevezett Frédéric Mitterrand, Francois Mitterrand egykori szocialista köztársasági elnök unokaöccse. A vállaltan homoszexuális Frédéric Mitterrand íróként, rendezőként, producerként és televíziós műsorvezetőként dolgozott korábban, és a római Villa Médicis francia kulturális intézet igazgatója volt - írja az AFP.

Sarkozy egyik legfőbb bizalmasa, Brice Hortefeux veszi át a belügyminisztériumot Michele Alliot-Marie-tól, aki igazságügyi miniszter lesz. Elődjét, Rachida Datit ugyanis európai parlamenti képviselőnek választották meg. Luc Chatel továbbra is kormányszóvivő marad, ezen kívül oktatási miniszter is lesz - írja a Le Monde.

A munkaügyi, sport-, mezőgazdasági és a fenntartható fejlődésért felelős tárca élére is új miniszter kerül. Az egyensúly ugyanakkor a nemek, származási sokféleség és a politikai nyitás (vagyis, hogy egy Mitterrand is szerepet kapott egy jobboldali kormányban) szempontjából lényegesen nem változott - értékelte a kormányátalakítást az MTI franciaországi tudósítója.

A válság miatt különösen fontos gazdasági minisztériumot továbbra is Chrisitine Lagarde vezeti, és a szocialista Bernard Kouchner is külügyminiszter maradt.