Kémfőnök lett Kim Dzsong Il legkisebb fia

Vágólapra másolva!
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető legkisebb fia lett a kommunista rezsim titkosszolgálatának vezetője - írja a dél-koreai sajtó. A 26 éves Kim Dzsong Unt a régóta betegeskedő diktátor legvalószínűbb utódjának tartják.
Vágólapra másolva!

Kim Dzsong Un lett az észak-koreai titkosszolgálat vezetője - írja egy dél-koreai napilap. A Dong-A Ilbo szerdai száma tudni véli, hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető személyesen tájékoztatta a titkosszolgálat vezetőit: mostantól kezdve Kim Dzsong Un, a legkisebb fia a főnökük. "Védjék életük árán is Kim Dzsong Un elvtársat, ahogyan eddig velem tették" - idézte az észak-koreai vezető szavait a lap.

A titkosrendőrség már 1987 óta, tehát már apja, Kim Ir Szen életében, Kim Dzsong Il kezében volt. A dél-koreai média már januárban arról írt, hogy a "Kedves vezető" harmadik fiát szánja utódának, majd júniusban bejelentette egy képviselőre hivatkozva, hogy a 26 éves Kim Dzsong Unt apja utódának nevezte ki.

Az 1994 óta hatalmon lévő Kim Dzsong Il utódlása sürgetővé vált, mert az észak-koreai vezető - amerikai és dél-koreai titkos szolgálati értesülések szerint - tavaly augusztusban agyvérzést kapott, bár úgy tűnik, felépült és továbbra is az ő kezében összpontosul a hatalom Phenjanban.

Elemzők szerint a legutóbbi észak-koreai erődemonstrációk, köztük a nemzetközi figyelmeztetések ellenére végrehajtott atomkísérlet, azt célozzák, hogy Kim Dzsong Il megerősítse tekintélyét és előkészíthesse utódlását.