Pánik tört ki egy légörvénybe került Airbus-gépen

Vágólapra másolva!
Heten megsérültek egy légörvénybe került Airbus A330-as típusú repülőgépen, amikor a gép Malajzia felett 30 métert veszített repülési magasságából, és az utastérben pánik tört ki. A légitársaság szerint az esetnek nincs köze az Airbus A330-as típusú gépekkel kapcsolatban felmerül problémákhoz.
Vágólapra másolva!

Hét utas megsérült a Qantas ausztrál légitársaság egyik járatán, amikor az Airbus A330-as típusú gép erős légörvénybe került Malajzia felett és hirtelen 30 métert veszített repülési magasságából - jelentette hétfőn a légitársaság. A repülőgép Hongkongból tartott a nyugat-ausztráliai Perth felé 219 emberrel a fedélzetén hétfőre virradó éjszaka, amikor erős turbulencia zavarta meg a repülést. Az utasok elmondása szerint az elsötétítedett az utastér, majd pánik tört ki.

Az egyik utas ahhoz hasonlította a légörvényt, mintha egy 30 emeletes épületből dobták volna ki őket. Többen, akinek nem volt becsatolva a biztonsági övük, kiestek az üléséből.

A Qantas közleménye szerint hat utas és a személyzet egy tagja szenvedett könnyebb sérüléseket, és kisebb kár keletkezett az utastér berendezésében is. A légitársaság azt mondta, hogy semmi nem utal arra, hogy az incidensnek köze lett volna az Airbus A330-as típusú gépekkel szemben a közelmúltban felmerült problémákhoz.

Június 1-én egy ugyanilyen típusú repülőgép zuhant az Atlanti-óceánba. Az Air France járata Rio de Janeiróból tartott Párizsba, fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyar állampolgárral és egy szlovákiai magyarral. A katasztrófa egyértelmű okára eddig nem találtak magyarázatot, mivel a gép fekete dobozát még nem találták meg. Az eddigi feltevések szerint az Airbus tragédiáját a Pitot-csöveknek nevezett sebességmérők eljegesedése okozhatta. Az Associated Press hírügynökség szerint az Air France és a világ több légitársasága gőzerővel dolgoznak azon, hogy lecseréljék a pilóták által is bepanaszolt sebességmérőket.

Tavaly októberben az ausztrál utasszállító egyik A330-as típusú gépe egy perc alatt több mint 300 métert veszített a repülési magasságából, mert meghibásodott a robotpilótája. Az incidens után a pilóták sikeres kényszerleszállást hajtottak végre, de több utas megsérült a gép hirtelen süllyedése közben.