Könnygáz és lövések Teherán utcáin

Vágólapra másolva!
Könnygázt vetett be a rendőrség a tüntetők ellen Teheránban, ahol lövések is dördültek. Egy helyi hírügynökség szerint két sérültje van egy robbanásnak, amit egy öngyilkos merénylő követett el az 1979-es forradalom vezetőjének mauzóleumánál. Bár az ország legfőbb vezetője pénteken Máhmúd Ahmadinezsad újraválasztott elnököt nyilvánította győztesnek, ellenfele, a reformpárti Mir Hosszein Múszavi szombaton is a választási eredmények érvénytelenítését követelte.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk szerint vízágyút és könnygázt vetett be a rendőrség a tüntetők ellen Teheránban. A BBC helyszínen lévő tudósítója szerint a rendőrség és a Baszídzs milícia hatalmas erőket vonultatott fel az iráni fővárosban, az Enghelab tér környékén. Egy iráni blogger 20 ezer főre becsülte a városban felvonultatott rendőrök és milicisták számát. A biztonsági erők azt igyekeznek megakadályozni, hogy a töntetők bejussanak a Forradalom terére.

A tüntetők kukákat gyújtottak fel és kövekkel dobálták meg a rendőröket. A BBC iráni tudósítója látta, hogy egy embert meglőttek a karján az Enghelab téren. Egy másik tüntetőt egy titkosrendőr sebesített meg borotvapengével. A tudósító szerint a délután kezdődött összecsapások este is folytatódtak Teheránban, a város fölött fekete füstoszlopok szálltak.

Az iráni tévé két, a fővárosba hallható robbanásról és ezzel két sérültről számolt be. A félhivatalos állami hírügynökség, a Fársz szerint a Khomeini ajatollah (az 1979-es forradalom vezetője) mauzóleumánál történt robbantást egy öngyilkos merénylő követte el. Felvételek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra. Az IRNA hivatalos hírügynökség szerint a támadásban az öngyilkos robbantó halt meg, két külföldi és egy iráni zarándok pedig megsebesült. A hírügynökség szerint a külföldi sérültek meg nem nevezett arab államokból érkeztek, és sebesüléseik nem súlyosak.

A CNN vezető külföldi tudósítója ezzel kapcsolatban kiemelte, az elmúlt napokban többször is szóba került Iránban, hogy félő, a rendszer szélsőséges ellenségei esetleg kihasználják a zavargásokat a helyzet további destabilizálására. Egy Irán-szakértő a hírtévé adásában ugyanakkor megemlítette, ellenzékiek szerint a rezsim érdekében állhat, hogy merényletekkel vádolja meg bírálóit.

Egy, a BBC perzsa nyelvű honlapján közölt videón egy égő épület és egy felborított, szintén lángoló autó körül álló tömeg látható. A felvételen lövések dördülnek, mire a tömeg menekülni kezd, többen a földre kerülnek. A lövéseket valószínűleg egy emeletes épület erkélyéről adják le, de a felvétel elmosódott, nem látszik tisztán, hogy valóban fegyver van-e az alakoknál.

Lövések és lángoló autó

Egy szemtanú a Reuters hírügynökségnek azt mondta, Mir Hosszein Múszavi reformpárti elnökjelölt hívei Teherán déli részén megtámadtak egy épületet, amelyet Máhmúd Ahmadinezsad újraválasztott elnök támogatói használtak. A szemtanú szerint a rendőrök a levegőbe lőttek, hogy szétoszlassák a tömeget. Nem egyértelmű, hogy hogy ezt a jelenetet örökítette meg a BBC perzsa kiadása által bemutatott videó.

Egy másik, a YouTube videómegosztóra feltöltött, ellenőrizhetetlen hitelességű felvételen tüntetők látszanak, akik kukákat tolnak az út közepére. Az út végén feltűnő alakok valószínűleg rendőrök, az emberek velük ellentétes irányba szaladnak. Az útra egy könnygázgránát vagy füstbomba csapódik, amit egy tüntető odébb rúg.

Tiltakozók és könnygáz Teherán utcáin

A Guardian az AP hírügynökségre hivatkozva azt írja, a teheráni Forradalom terét tűzoltóautókkal torlaszolták el a rendőri egységek, és körbevették a teheráni egyetemet is. Ugyancsak a brit napilap internetes oldala szerint, egy "általában megbízható forrás" a Twitter mikroblogon azt állította, hogy Múszavi tízezer hívével az oldalán elindult irodájából a belügyminisztérium épülete felé. Egy szintén a Guardian által idézett iráni blogger azt állította, hogy a rendőrök lőnek a demonstrálókra, míg egy másik a "Halál Hameneire" jelszót skandáló tömegről ír. A Guardian hangsúlyozza, hogy nem tudja megerősíteni ezeket az információkat. A sajtótudósítások akadozva érkeznek, mivel a hatóságok korlátozzák a nyílt színi forgatást, a fotózást, illetve a tudósítások közlését.

A több ezer tüntető annak ellenére vonult az utcákra, hogy Múszavi és a másik reformpárti elnökjelölt Mehdi Karrúbi is lefújta az eredetileg külön-külön meghirdetett demonstrációt. Az iráni belügyminisztérium korábban megerősítette: nem engedélyeznek semmilyen megmozdulást szombaton sem Teheránban, sem Irán más városaiban. A minisztériumi kommüniké hangsúlyozta: a hatóságok a "törvényeknek megfelelően" lépnek fel az ellenszegülőkkel szemben. Az al-Dzsízíra hírtelevízió közölte egy magas rangú rendőri vezető nyilatkozatát, mely szerint mindenkit letartóztatnak, aki az utcára vonul tiltakozni.

Forrás: [origo]
Könnygázban menekülő emberek

Múszavi szombaton a befolyásos főpapokból és vallástudósokból álló Őrök Tanácsának írt - saját honlapján közzétett - levelében ismét a múlt heti elnökválasztás érvénytelenítését követelte. Ezzel Múszavi az iszlám köztársaság történetében példátlan módon szembeszállt a legfőbb vallási és politikai vezetővel, Ali Hamenei ajatollahha, aki pénteken a választás győztesének nyilvánította Máhmúd Ahmadinezsad hivatalban lévő elnököt. Muszavi a levélben számos állítólagos választási szabálytalanságot sorol fel, és azt állítja, hogy ezek közül többet már hónapokkal korábban megterveztek.

A tüntetések az elnökválasztás eredményének múlt szombati kihirdetése óta tartanak Iránban. A reformpárti ellenzék szerint a hatóságok meghamisították az eredményt, hogy Máhmúd Ahmadinezsad hivatalban lévő elnököt hozzák ki győztesnek. A BBC kommentárja szerint a konfliktusban szombaton már a legfőbb vezetés a tét: Ali Hamenei nagyajatollah, az ország legfőbb vallási-politikai vezetőjének pénteki tiltó beszéde után bármely megmozdulás a hatalmával szembeni nyílt ellenszegülésnek minősül, és ha sok ember gyűlne össze, az komoly figyelmezetés lenne számára - az erőszak tömeges alkalmazása a tüntetőkkel szemben pedig jelentős presztízsveszteség.

Eközben a CNN szerint az iráni kormány hozzájárult, hogy véletlenszerűen kiválasztott szavazókörökben újraszámlálják a voksok mintegy 10 százalékát. A szombati bejelentés azután hangzott el, hogy az Őrök Tanácsa meghallgatta az elnökválasztáson alulmaradt egyik jelölt, Mohszen Rezai panaszát. (Az elnökválasztás lebonyolítását összesen 600 pontban kifogásoló Múszavi és Karrúbi nem jelent meg a tanács előtt.) Az iráni belpolitikában kulcsszerepet játszó Őrök Tanácsa már kedden elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy újból megszámlálják a szavazatok egy részét.

Szombat reggel otthonában letartóztatták Mehdi Karrúbi ellenzéki ellenjelölt lapjának, az Etemad Mellinek főszerkesztőjét. Felesége szerint Mohammad Gusanit ismeretlenek hurcolták el. Péntek este folyamán Ahmadinezsád milicistái foglalták el Teherán főbb pontjait, és úttorlaszokat építettek fel. A tiltakozó mozgalom kezdete óta első ízben viseltek egyenruhát, szemtanúk szerint gumibot volt náluk, de néhányan Kalasnyikov géppisztolyokkal voltak felfegyverezve.

Az osztrák rendőrség nyomozást indított egy gyilkosság ügyében, amelynek részese lehetett az iráni elnök is - jelentette szombaton az AFP francia hírügynökség. Kurd ellenzéki vezetők 20 évvel ezelőtt, Bécsben történt kivégzése kapcsán merült fel a gyanú Máhmúd Ahmadinezsaddal kapcsolatban. A vizsgálat azért indult, mert a gyilkosság előtt néhány nappal egy fegyverkereskedő állítólag kézifegyvereket adott át Irán bécsi nagykövetségén három férfinek, köztük a későbbi elnöknek.

Három éve egy iráni újságíró az egyik résztvevőre hivatkozva számolt be a hármas gyilkosságról. Elmondása szerint három iráni diplomata tárgyalt egy bécsi lakásban három kurd politikussal az iráni kisebbség által szorgalmazott autonómiáról, amikor két fegyveres agyonlőtte a három kurdot. A kommandó harmadik tagja - az újságíró szerint Ahmadinezsad - a kapualjban várakozott. A feltételezett tettesek Irán bécsi nagykövetségére menekültek, majd Teherán nyomására az osztrák hatóságok hagyták, hogy hazatérjenek.