New York-i kiruccanás miatt bírálják Obamát

Vágólapra másolva!
Egy broadwayi színházba tett kiruccanás miatt bírálják Barack Obama elnököt az Egyesült Államokban. A kritikusok szerint az elnök magánútja a biztonsági intézkedések és a nagy stáb miatt nagyon drága mulatság volt, ráadásul akkor, amikor gazdasági válság sújtja az országot. Nem obama az első elnök, aki közpénzen jár pihenni.
Vágólapra másolva!

Nagy felhördülést váltott ki az amerikai sajtóban és a republikánus ellenzék soraiban, hogy Barack Obama elnök és felesége színházlátogatást tett New Yorkban. A kiruccanás ugyanis a biztonsági intézkedések miatt sokba került. Konzervatív kommentátorok nem kímélték a demokrata párti elnököt, amiért különrepülőgépet vett igénybe a manhattani előadás és vacsora miatt, természetesen testőrök, biztonsági ügynökök és újságírók kíséretében.

A Republikánus Párt vezetése nyilatkozatban rótta meg az elnököt, amiért egy kis broadwayi kikapcsolódás kedvéért repülőre ült, amikor az országot évtizedek óta nem látott gazdasági válság sújtja, a legnagyobb autógyár, a General Motors a csőd szélén tántorog, és sok amerikai a havi közüzemi számlákat sem tudja fizetni. Obamát közelmúltbeli európai útja okán is korholták, miután hivatalos négynapos programja végeztével városnéző körutat tett feleségével és lányaival Párizsban.

A bírálók elsősorban az elnöki repülőgépek drága üzemeltetésére hivatkoznak, jóllehet a költségeket csak találgatni lehet. A Fehér Ház ugyanis nem közöl ilyen adatokat. Az elnök azonban nem csak a nagy méretű Boeing 747-es géppel száll fel, Air Force One-nak minősül minden olyan katonai gép, amelyen az elnök tartózkodik. Az Obama-pár egy kisebb Gulfstreammel utazott New Yorkba.

Az elnökök utaztatása során azonban nem csak a repülőgép üzemanyagára kell költeni. Az Egyesült Államok első emberének programja előtt általában a helyszínre szállítják az elnöki páncélozott limuzint és annak mását, az ügynökök pedig napokat tölthetnek el a látogatás előkészítésével. Az elnökkel szinte mindenhová együtt utaznak tanácsadói, akiket szintén el kell szállásolni, és akiknek fizetés jár. Többnyire a helyi rendőrség is jelentős erőket mozgósít az elnök szabad mozgásának biztosításához, például az útlezárásokhoz, amelyek sokszor nagy késéseket okoznak.

A vita megosztotta a sajtót, a liberális média teljes képtelenségnek nevezte a konzervatívok kirohanásait. Az egyik liberális műsorvezető rosszmájúan megjegyezte: Obama elődjét, George Busht nem érték ilyen támadások, mert 8 évi elnöksége alatt talán kétszer szervezett magának kulturális különprogramot.

Obama nem különleges eset, az adófizetők pénzéből finanszírozott elnöki magánutakat az ellenzék mindig is bírálta. Ronald Reagan például gyakorta röpködött az Air Force One fedélzetén Washington és kaliforniai farmja között. Bill Clinton az adófizetők pénzéből járt vakációzni egyebek között a Utah állambeli Park Citybe, a floridai Amelia Islandre és a massachusettsi Martha's Vineyardra. George W. Bushról pedig tudni lehet, hogy két elnöki ciklusában 490 napot crawfordi farmján, Texasban, 487 napot pedig Camp Davidben töltött, ez nem kevesebb, mint elnökségének egyharmada.