Fel kell oszlatni a moldovai parlamentet

Vágólapra másolva!
Két egymást követő alkalommal sem tudott államfőt választani, ezért a leköszönő elnöknek fel kell oszlatnia Moldova parlamentjét. A legutóbbi választást ugyan a kommunisták nyerték, de nem szereztek abszolút többséget, így az ellenzék sikerrel akadályozta meg az elnökválasztást. Az alkotmánybírók szerint a helyzet egyértelmű, előre hozott választást kell tartani.
Vágólapra másolva!

A moldovai alkotmánybíróság pénteki határozata alapján Vladimir Voronin leköszönő államfőnek fel kell oszlatnia a nemrég megalakult törvényhozást, és előre hozott választás kell kiírnia. A testület Voronin megkeresésére, sürgősségi eljárással foglalt állást az ügyben. Az előre hozott választás kampánya 15 nappal rövidebb a szokásosnál, és nem tarthat tovább 45 napnál. Dmitrij Pulbere alkotmánybírósági elnök szerint a választásokat legkorábban augusztus első vasárnapján lehet megtartani.

Az áprilisi választások után megalakult törvényhozás kétszeri nekifutásra sem tudta megválasztani az ország államfőjét. Az alkotmány azt írja elő, hogy ilyen esetben fel kell oszlatni a parlamentet és új választásokat kell kiírni. Csütörtöki beadványával azonban Voronin tisztázni kívánta, minden feltétel adott-e ahhoz, hogy ő ezt a lépést megtehesse. Elena Safaleru alkotmánybíró a döntés ismertetésekor azt mondta, a hivatalban lévő államfőnek ebben a helyzetben nemcsak jogában áll, hanem kötelessége feloszlatnia a parlamentet, és ki kell jelölnie az előre hozott választás időpontját.

A 2001 óta hatalmon lévő kommunisták áprilisban megnyerték a parlamenti választásokat, de az államfőjelöltjük megválasztásához szükséges 61 helyett csak 60 mandátummal rendelkeznek a parlamentben. Az ellenzék bojkottálta mindkét elnökválasztási fordulót abban a reményben, hogy egy újabb parlamenti választás véget vetne a kommunisták nyolcéves uralmának. Vladimir Voronin leköszönő elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy a kommunisták készek egy újabb választásra, de - tette hozzá - ez nem tenne jót az országnak.

Vladimir Curkan, a házelnök első helyettese csütörtökön közölte: a parlamentet csak az után oszlatják fel, hogy elfogadott egy sor fontos jogszabályt, amely megkönnyíti a kormány munkáját a világgazdasági válság közepette. A képviselők emellett pénteken és hétfőn tárgyalni fognak több törvénymódosításról, amelyek révén a szóban forgó jogszabályok összhangba kerülnének a kialakult helyzettel, illetve létrejönne a választási bizottság működéséhez szükséges jogi háttér.