Felrobbantottak egy luxushotelt Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Öngyilkos merényletet követtek el kedden egy pesavari szállodában, Pakisztán északnyugati határvidékén, nem messze attól az övezettől, ahol a hadsereg hadjáratot indított az iszlamista szélsőségesek ellen. A hatóságok szerint több mint tizenöt ember vesztette életét, és közel hetvenen megsérültek.
Vágólapra másolva!

A Pesavar repülőterétől két kilométerre fekvő Pearl Continental luxusszállót öngyilkos merénylők támadták meg. Több mint 500 kilogramm robbanóanyagot tartalmazó furgonjukból tüzet nyitottak az őrökre és áttörték az ellenőrző pontot, majd a főbejárat előtt levegőbe repítették önmagukkal együtt az autót. A robbanás következtében az épület nyugati része leomlott.

A merénylet halálos áldozatainak száma az AFP szerint egyelőre 16, és a halottak közt van az ENSZ több külföldi munkatársa - jelentette a pakisztáni rendőrség. Az ENSZ közölte, hogy életét vesztette egy szerbiai állampolgárságú, 44 éves számítástechnikus Belgrádból, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) volt a munkatársa, illetve az UNICEF 52 éves, Fülöp-szigeteki dolgozója. A New York Times nevű amerikai napilap a pakisztáni rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy a halottak között van egy nemzetközi menekültügyi segélyszervezet egyik orosz munkatársa is, továbbá egy kanadai állampolgár. Helyszíni beszámolók szerint a közel hetven sebesült közül hat külföldi. A sebesültek között legalább egy brit, egy német és egy szomáliai is van. Magyarország pesavari konzuljának,Vajda Andreának nincs semmilyen információja az áldozatok nemzetiségéről - közölte Vajda szerdán az MTI-vel.

Erre az ötcsillagos szállodára fokozottan vigyáznak, mert a külföldiek és a gazdag pakisztániak kedvenc helye. A merénylet időpontjában az ENSZ mintegy 25 alkalmazottja tartózkodott a szállodában, az UNHCR mellett a Világélelmezési Program és a Gyermekalap munkatársai.

A BBC tudósítója szerint a hotel nyilvánvaló célpont volt, de épp ezért komoly biztonsági intézkedéseket is bevezettek. Az autóforgalmat egy nagy betonkerítés választotta el a szállodától, az épületbe belépőket pedig fémdetektorral vizsgálták át.

Egyelőre senki sem vállalta a felelősséget a robbantásért, de a tálib szélsőségesek korábban megtorlást helyeztek kilátásba a hadsereg Szvat-völgyi akciója miatt.

Pesavarban drámaian romlott a biztonsági helyzet az utóbbi egy évben a BBC tudósítója szerint. Akik megengedhették maguknak, azok közül sokan elköltöztek a fővárosba, Iszlámábádba, vagy még távolabbi városokba.

A több mint kétmillió lakost számláló Pesavarban egy hónap leforgása alatt ez volt a hetedik támadás. Pakisztánban az utóbbi két év alatt több mint 230 merényletben közel kétezer ember vesztette életét, az elkövetők az Oszama bin Laden vezette terrorhálózathoz kötődő iszlamisták, akik azzal vádolják az iszlámábádi kormányt, hogy csatlakozott Washington terrorellenes háborújához.

Az ötcsillagos Pearl Continental elleni merénylet hasonlít az iszlámábádi Marriott hotelt tavaly szeptemberben romba döntő támadáshoz. Ott is öngyilkos merénylő repített levegőbe egy több mint egy tonna robbanóanyaggal megtömött kis teherautót, aminek következtében mintegy hatvan ember halt meg.