Brown túlélte az óriási EP-bukást

Vágólapra másolva!
Az ingatag helyzetű Gordon Brown brit miniszterelnöknek a jelek szerint azt is sikerül túlélnie, hogy egykor világszerte mintának tekintett baloldali pártja csúfos vereséget szenvedett az EP-választáson. Brown hétfőn szembenézett párttársaival, akik közül ugyan néhányan nyíltan lemondásra szólították fel, de a többség támogatta.
Vágólapra másolva!

Az EP-választáson Európa-szerte leszerepeltek a szocialisták, de még köztük is különösen kínos eredménnyel zárt a brit Munkáspárt. A kilencvenes évek közepén és végén a baloldal megújítójának tartott párt kevesebb mint a voksok 16 százalékát kapta, és ezzel nemcsak az ellenzéki konzervatívoktól maradt el, de még az EU-ból való kilépésért kampányoló Egyesült Királyság Függetlenség Párt is megelőzte.

Ilyen csúfos eredmények után kellett szembenéznie forrongó pártjával Gordon Brown brit miniszterelnöknek. Hétfőn kora este a parlament épületében tartott frakcióülésen a többség kiállt mellette, de több képviselő - köztük Charles Clarke egykori belügyminiszter - is távozásra szólította fel. Brown eközben az egység mellett érvelt, és a jelek szerint sikerült meggyőznie párttársait.

Egy másik korábbi belügyminiszter, David Blunkett például felszólította a Brown-ellenes képviselőket, hogy vagy cselekedjenek, vagy pedig fogják be a szájukat. Bob Ainsworth védelmi miniszter pedig az ülés után közölte, hogy a miniszterelnök hatalmas támogatást kapott a párttól, a lázadók pedig magukra maradtak.

Távozó kormánytagok

Ennél azonban árnyaltabb a kép, szinte minden napra jut ugyanis egy kormánytag, aki bejelenti a távozását, ami gyengíti Brown helyzetét. Hétfőn Jane Kennedy környezetvédelmi államtitkár jelentette be, hogy nem támogatja tovább a miniszterelnököt. "Nem tetszett már egy ideje a különböző kollégák elleni kiszivárogtatások, lejáratások" - magyarázta a veterán politikus.

Brown múlt hét csütörtök este óta folyamatos és nagyon erős nyomás alatt van. A Munkáspárt ifjú tehetségeként számon tartott James Purnell munka- és nyugdíjügyi miniszter akkor jelentette be, hogy távozik a kormányból, és egyben lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. Ő volt az első munkáspárti politikus, aki ezt nyíltan megtette, de már régóta keringtek hírek arról, hogy több képviselő is Brown távozását akarja. Purnell levelében azt írta, hogy ha Brown marad a Munkáspárt és a kormány élén, az tovább növelné egy konzervatív győzelem esélyét. Szerinte a pártnak csak akkor van lehetősége ennek megakadályozására, ha a miniszterelnök félreáll.

Brown azzal igyekezett elejét venni megbuktatásának, hogy pénteken sietve átalakította kormányát. Annyira hirtelen zajlottak a személycserék, hogy még hivatalos bejelentések sem voltak, egyszerűen csak szivárogtak ki a hírek, amelyeket maguk az érintettek egyenként megerősítettek. Brownnak sikerült bebiztosítania magát azzal, hogy a belső ellenzéke által utódnak kiszemelt politikus, Alan Johnson is vállalta a számára felajánlott kormányzati posztot. Johnson egyúttal jelezte azt is, hogy támogatja a miniszterelnököt, és nem pályázik a helyére.

Brown gyengeségét jelezte ugyanakkor az, hogy nem bírta elmozdítani helyéről Alistair Darling pénzügyminisztert és nem volt ereje David Miliband külügyminiszter kigolyózásához sem. Mindketten közölték vele, hogy nem akarnak megválni posztjuktól, és Brown kevésnek érezte magát ahhoz, hogy megküzdjön velük.

A választást el akarják kerülni

A legújabb fejlemények alapján úgy tűnik, hogy Brownnak sikerül túlélnie a belharcot. Legkésőbb jövő tavasszal kell parlamenti választást tartani, de a miniszterelnöknek lehetősége van hamarabb is kiírni a szavazást. Ez a mostani légkörben politikai öngyilkossággal lenne egyenlő a Munkáspárt számára, és ezzel nyilván a lázadó képviselők is tisztában vannak. Az EP-választás is megmutatta, hogy a szavazóknak elegük van a kormánypártból, és a konzervatívok hatalmas győzelmet arathatnának.

Miután a lázadók egyelőre nem találtak alkalmas és a poszt vállalására is hajlandó politikust, így az a lehetőség is elúszni látszik hogy leváltsák Brownt. Ráadásul nem is lehetne könnyen eladni a választóknak azt, hogy ismét olyasvalaki kerül a miniszterelnöki székbe, aki nem bírja a szavazók közvetlen felhatalmazását. (Brown két évvel ezelőtt foglalta el a kormányfői hivatalt, miután a ciklus közben felállt az addigi kormányfő, Tony Blair.)

Így marad az a lehetőség, hogy a miniszterelnök összeszedi magát és pártját a következő szűk egy évben, és legalább minimalizálja a konzervatívokkal szembeni hátrányt. Brownnak azonban egyszerre kell szembenéznie a Nagy-Britanniát különösen keményen sújtó gazdasági válsággal, saját személyes hitelvesztésével az általános brit politikai krízissel.

Blair mellett ő volt a másik vezéralakja volt az 1997 óta kormányzó Munkáspárt megújításának, és ennyi idő alatt még a legszínesebb és legőszintébb politikusba is beleunhatnak a választók. Brownnak azonban a hozzá kötődő ronda ügyekkel - egy közeli munkatársáról például nemrég derült ki, hogy hazug lejárató kampányokat szervezgetett a politikai riválisok ellen - és a teljes brit politikai elitet megrázó költségtérítési botránnyal a nyakában különösen nehéz lesz talpra állítania az egykor a más országok baloldali mozgalmai által csodált, ma azonban romokban lévő Munkáspártot.