Újabb holttesteket találtak az eltűnt Airbus keresői

Vágólapra másolva!
Újabb holttesteket találtak vasárnap az Air France eltűnt repülőgépe után kutató brazil hatóságok az Atlanti-óceánban, ezzel ötre emelkedett a megtalált áldozatok száma. Egy amerikai tisztviselő közölte, hogy az USA nagyteljesítményű radarral segíti meg a hétfőn lezuhant repülőgép fekete dobozának keresését. A brazil hatóságok szerint esélytelen, hogy túlélőkre bukkanjanak.
Vágólapra másolva!

Három újabb holttestet talált a hétfőn eltűnt Air France repülőgép után kutató brazil haditengerészet az Atlanti-óceánban vasárnap. Ezzel ötre nőtt a szerencsétlenséget szenvedett Airbus megtalált áldozatainak száma, mivel szombaton már két másik tetemet is kiemeltek a vízből a katasztrófa valószínűsített helyszínének közelében - írja a BBC. Az illetékesek szerint további holttesteket is felfedeztek, amelyekért szintén hajókat küldött a haditengerészet.

A holttesteket a Brazíliához tartozó Fernando de Noronha szigettől mintegy 800 kilométerre északkeletre találták meg, pontosan ott, ahol az Air France 447-es járata hétfőn viharzónába került, majd eltűnt. Közben a brazil hadsereg a gép újabb roncsait is megtalálta az óceánban - jelentette be egy katonai szóvivő. Minden megtalált holttestet és roncsdarabot a brazíliai Recife városába szállítanak.

A BBC szerint az első megtalált áldozat két férfi volt, nemzetiségük egyelőre nem ismert. A repülőgép roncsai között száárnydarabokat, illetve egy kék színű ülést találtak, és az utasok személyes tárgyai közül is előkerült egy személyi számítógép, valamint egy táska, amelyben az Air France 447-es járatára szóló repülőjegy is volt. A megtalált személyes tárgyakat kizárólag az áldozatok hozzátartozóinak adják át. A brazil légierő szóvivője kizártnak nevezte, hogy öt nappal a szerencsétlenség után még túlélőkre bukkanhatnak.

A brazil légierő bejelentése nyomán szakértők fogják megvizsgálni Fernando do Noronha szigetén, hogy valóban a gép utasainak a földi maradványaira bukkantak-e. A hatóságoknak még az Air France-szal egyeztetniük kell arról, hogy a megtalált ülés tényleg az eltűnt gép sorszámozott berendezése volt-e.

Közben az amerikai haditengerészet közölte, hogy két nagyteljesítményű detektort küld azokra a francia hajókra, amelyek az Atlanti-óceánba zuhant Air-France-gép feketedobozát, illetve a gép roncsait, utasait keresik. A 6100 méteres hatótávolságú detektorokat hétfőn szállítják Brazíliából a hajókra, amerikai kezelőszemélyzettel együtt - jelentette be helyi idő szerint szombaton Washingtonban egy magas rangú amerikai védelmi tisztségviselő.

Forrás: AFP

Képgaléria a lezuhant Airbus utáni kutatásról

Az is kiderült szombaton, hogy a robotpilóta ki volt kapcsolva a repülés közben, és hogy a lezuhanás előtt öt perc alatt 24 hibaüzenet érkezett az Airbusról.

Az Air France 447-es járata Rio de Janeiróból tartott Párizsba, amikor közép-európai idő szerint hétfő hajnalban az Atlanti-óceán felett eltűnt. A gépen 228 ember utazott, többségében brazil és francia állampolgárok, de 31 egyéb nemzetiségű ember mellett négy magyar állampolgár - két felnőtt és két gyerek - és egy szlovákiai magyar férfi utasa is volt.