Szöul közelében tesztelné rakétáit Észak-Korea

Vágólapra másolva!
Dél-Korea legkorszerűbb rakétanaszádját vezényelte az Észak-Koreával határos tengeri szakaszra, miután kiderült, Phenjan újabb rövid-, és hosszú hatótávolságú rakétákat készül kilőni. A rakétateszteket Dél-Korea fővárosától alig száz kilométerre hajtják végre. Eközben Kim Dzsong Il észak-koreai vezető legkisebb fiára, Kim Dzsong Unra esketi fel országa külképviseleteit, ami feltehetően azt jelzi, hogy ő lesz az utódja.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea újabb rakétakísérletekre készül - írja a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A Yonhap értesülései szerint Észak-Korea közepes hatótávolságú rakétakísérletre készül Kangvon tartományban, Anbjon bázison, alig 100 kilométerre Szöultól északkeletre. Szöuli és amerikai források szerint Phenjan egy hosszú hatótávolságú rakétát is tesztelni készül a Sárga-tenger partján fekvő Dongcsang-ri bázisról.

Dél-Korea legkorszerűbb rakétanaszádját vezényelte az Észak-Koreával határos tengeri szakaszra - írja az AFP hírügynökség a dél-koreai védelmi minisztériumban jelentése alapján.

A megsemmisítő tűzerővel rendelkező Jun Jung Ha járőr rakétanaszádot a Sárga-tengerre irányították, a dél-koreai haditengerészet azonnal megtorol bármilyen észak-koreai provokációt - mondta a minisztérium szóvivője.

Egy dél-koreai lap szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető arra kérte az ország külképviseleteit, hogy tegyenek hűségesküt legkisebb fiának, Kim Dzsong Unnak. Elemzők szerint ez annak a jele, hogy a 67 éves Kim Dzsong Il kinevezte az utódját.

Múlt héten kísérleti atomrobbantást, majd rövid hatótávú rakétateszteket hajtott végre a kommunista vezetésű Észak-Korea, ezzel az egész világon felháborodást váltott ki. Dél-Korea bejelentette, hogy csatlakozik az atomfegyverek terjedését gátló nemzetközi egyezményhez, Észak-Korea ezért felmondta a két ország között 1953 óta érvényes fegyverszünetet, a kommunista diktatúra ugyanis háborús oknak tekintette déli szomszédjának döntését.