Ötösre emelte a vírusriasztás szintjét a WHO

Vágólapra másolva!
A sertésinfluenza további terjedése miatt az eddigi 4-ről 5-re emelte a riasztási szintet szerda este az Egészségügyi Világszervezet. A második legmagasabb, 5-ös fokozatú riasztás azt jelenti, hogy küszöbön áll egy világjárvány. Az Európai Bizottság szerint jól felkészültek a sertésinfluenza elleni védekezésre, a várható világjárványnak azonban így is lesznek halálos áldozatai Európában.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hatos skálán 5-ös fokozatúra emelte szerdán a H1N1 vírus okozta sertésinfluenza terjedése miatt a riasztást - közölte az Európai Bizottság és az ENSZ szakosított szervezetének főigazgatója, Margaret Chan. A főigazgató azt mondta: küszöbön áll a világjárvány, és minden országnak életbe kell léptetnie a pandémiára való felkészüléssel kapcsolatos terveit. Tekintettel arra, hogy a vírus "a lassulás minden jele nélkül terjed", a WHO nemzetközi szakértőkből álló vészhelyzeti bizottsága szerda este ismét összeült, és döntött a riasztási szint emeléséről. "Előfordulhat, hogy a vírus kihal és nem terjed tovább" - fűzte hozzá a Reuters szerint a főigazgató.

Pár órával korábban az AP hírügynökségnek Fukuda Keidzsi, a szakosított ENSZ-szervezet ügyvezető vezérigazgató-helyettese már azt mondta, szükség lehet az eddigi négyesről ötös fokozatúra változtatni a riasztás szintjét, mert a vírus egyre inkább, emberről emberre terjed.

"Lesznek halálos áldozatok. Nem az a kérdés, hogy halnak-e meg majd emberek, hanem inkább az, hogy hányan, százas, ezres vagy tízezres nagyságrendben" - jelentette ki Robert Madelin, a bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi főigazgatója egy szerda esti interjújában. "Nem tudjuk, hogy mekkora lesz a járvány, de Európa jobban fel van rá készülve, mint bármilyen más korábbi járványra" - tette hozzá.

Az egyes országoknak saját pandémiás tervük szerint kell eljárniuk a vírus megfékezése érdekében. A magyar nemzeti pandémiás tervről szóló összefoglalónkat itt elolvashatja.

Egytől hatig

Az egyes fokozat az emberi esetek kis kockázatát jelenti, ezen a szinten nincs szó az állatokat megfertőző vírusnak emberre való átterjedéséről. A 2-es fokozatnál a vad- vagy háziállatok között terjedő vírus néhány esetben emberre is átterjed. A hármas fokozat akkor lép életbe, amikor a vírus korlátozott gócokban aktívan fertőz, de nincs tömeges emberről emberre terjedő fertőzés, bár a szakértők lehetségesnek tartják a pandémia kialakulását.

A négyes szint a világjárvány kockázatának jelentős növekedését jelzi, mert az állati eredetű vírus bizonyítottan képes járványt előidézni egy emberi közösségben. Az érintett országok ilyenkor kötelesek a helyzet alakulásáról folyamatosan tájékoztatni a WHO-t. Ebben a fokozatban azonban még nem tartják elkerülhetetlennek a pandémiát.

Ötös fokozatot akkor rendelnek el, amikor a betegség ugyannak a térségnek több mint két országában önálló gócokban alakul ki. Azt jelzi, hogy küszöbön áll egy világjárvány és igen kevés idő van a felkészülésre. A legmagasabb, hatos fokozatot akkor léptetik életbe, amikor hivatalosan megállapítják a világjárvány kialakulását. A WHO kritériumai szerint ehhez arra van szükség, hogy a vírus a világ két különböző régiójában önálló gócokban fertőzzön.

A sertésinfluenzás megbetegedéseket először Mexikóban észlelték március közepén, az országban eddig 159 ember haláláról feltételezik, hogy az újfajta vírus okozta, bár ezt ennél kevesebb esetben tudták bizonyítani. Valószínűleg a dél-amerikai országból terjedt el a vírus világszerte, általában innen hazautazó emberek betegedtek meg más államokban. Szerdán egy texasi kisgyerek a vírus miatt okozott betegségben halt meg, ő a sertésinfluenza első Mexikón kívüli áldozata. A kórokozó több európai országban is megjelent, így Németországban, Nagy-Britanniában vagy Ausztriában.

A sertésinfluenza a harmadik olyan betegség az ezredforduló óta, amely kapcsán a világjárvány veszélyét emlegeti a WHO, de sem a SARS, sem a madárinfluenza nem teljesítette be eddig az egész világon pusztító fertőzéssel fenyegető jóslatokat. Erről szóló cikkünket itt elolvashatja.