Már több országban is megjelent a mexikói influenza

Vágólapra másolva!
A sertésinfluenzából kialakult új betegség gyors, akár világszintű terjedésétől tart az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet egyik igazgatója szerint ugyanakkor az országok jól fel vannak készülve egy világméretű járványra. Eddig 81 ember halt meg a Mexikóból kiindult vírus miatt. Az USA-ban 20 hasonló esetről tudnak, de Kanadából, Új-Zélandról és több európai országból is jelentettek gyanús eseteket. Az USA-ban közegészségügyi szükségállapotot rendeltek el, a magyar külügy nagyfokú óvatosságot kér a Mexikóba utazóktól.
Vágólapra másolva!

Mexikó után az USA-ban, Kanadában, Új-Zélandon és több európai országban is sertésinfluenzából kialakult megbetegedésekre gyanakodnak a hatóságok, több esetben meg is erősítették a vírus jelenlétét. Mexikóban eddig ember halt meg a megbetegedés - írja a BBC. José Angel Córdoba mexikói egészségügyi miniszter azt mondta: 1324 embert kezelnek a kórházakban vírus április 13-i azonosítása óta. A fertőzés minden esetben emberről emberre terjedt.

205 millió dolláros hitelt nyújtanak Mexikónak a sertésinfluenza-járvány elleni küzdelemre - jelentette be Robert Zoellick, a Világbank elnöke és Agustín Carstens mexikói pénzügyminiszter vasárnap Washingtonban. 25 millió dollárt azonnal Mexikó rendelkezésére bocsátanak, a pénzt gyógyszerek és a betegség kimutatásához és diagnosztizálásához szükséges egészségügyi felszerelések beszerzésére fordítják. A fennmaradó összeget a mexikói egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére költik majd.

Mexikóvárosban és két szövetségi államban - Mexikó és San Luis Potosí - az oktatási intézményeket pénteken bezárták. Az iskolák legalább május 6-ig zárva lesznek. A fővárosban bezárták a mozikat, a könyvtárakat és a múzeumokat is. A nyilvános rendezvényeket pedig lemondták. A mexikói katolikus egyház bejelentette, hogy nem tartják meg a vasárnapi miséket.

Közegészségügyi szükségállapot

Az Egyesült Államok járványügyi hatóságának igazgatója, Anne Schuchat szombaton azt közölte: nem lehet feltartóztatni az új vírus terjedését, így újabb megbetegedésekre számítanak. Az Egyesült Államokban már 20 biztos esetről tudnak, ezeket Kaliforniában, Texasban, Ohióban és legutóbb New Yorkban, egy queensi iskolában regisztrálták. Itt nyolc, két hete mexikói kiránduláson részt vett diák testében találták meg a kórokozót, de további diákokat is vizsgálnak.

Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter vasárnap bejelentette, hogy közegészségügyi szükségállapotot rendeltek el a sertésinfluenza miatt. A miniszter szerint egyelőre nem fogják aktívabban ellenőrizni vagy szűrni a Mexikóból repülőgépen érkező utasokat, és a fertőzésgyanús emberek országba való belépését sem fogják megakadályozni, ám ha a kórokozó által érintett térségből érkeznek kikérdezik őket betegségükről, és további vizsgálatra is utalhatják őket.

A Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelezte, hogy kész vírusölő gyógyszerekkel kisegíteni Mexikót, de a helyi hatóságoknak még megfelelő mennyiségű orvosságuk van. A WHO szerint létezik olyan gyógyszer, ami bevált.

Nagyfokú óvatosságot kér a Külügy

A járvány miatt nagyfokú óvatosságot javasol a Mexikóba utazóknak a magyar Külügyminisztérium. Szelestey Lajos külügyi szóvivő szerint folyamatosan figyelik a fejleményeket, és szükség esetén újabb figyelmeztetést adnak ki.

A WHO vasárnap közleményt adott ki, amelyben nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a betegség terjedését. Ez azt jelenti, hogy fennáll a veszélye annak, hogy más országokban is elterjed az új influenzajárvány. A WHO felszólított minden országot, hogy legyenek elővigyázatosak, kövessék figyelemmel a gyanús, az évszakban szokatlan influenzaszerű, tüdőgyulladásszerű megbetegedéseket, amelyek elsősorban a fiatal, egészséges felnőttek körében terjednek - amely a korábbi hasonló járványok egyik közös vonása volt.

Sokkal felkészültebbek az országok

Margaret Chan, a WHO főigazgatója mexikói látogatása után úgy azt mondta, hogy a következmények kiszámíthatatlanok, akár világjárvány is lehet az új típusú influenzából. "Ez egyértelműen a H1N1 vírus egyik állati eredetű törzse, és potenciálisan világjárványt jelent, mert képes megfertőzni az embereket" - mondta Chan. Elismerte ugyanakkor, hogy a jelenleg rendelkezésre álló laboratóriumi, járványtani és klinikai bizonyítékok még nem egyértelműek. Az új, A/H1N1 jelzésű vírustörzs feltételezhetően a madár-, a sertés- és az emberi influenza genetikai állományát egyesíti a WHO szerint.

Fukuda Keidzsi, a WHO egészségügy-biztonsági kérdésekben illetékes főigazgató-helyettese vasárnap Genfben arra figyelmeztetett, hogy a most felbukkant, embereket megfertőző új vírus tovább fejlődhet, és még sokkal veszélyesebbé válhat. A főigazgató-helyettes szerint a jelenlegi súlyos helyzetben pozitívum, hogy az országok - a madárinfluenza miatt - ma sokkal felkészültebbek egy esetleges világméretű járványra, mint korábban. Sokan például jelentős Tamiflu-készleteket halmoztak fel, amelyet a sertésinfluenza ellen is hatékonynak tartanak.

Gyanús esetek a világ különböző pontjairól

Legutóbb Kanada jelezte, hogy hat sertésinfluenzával fertőzött embert találtak az egészségügyi hatóságok.

Az új-zélandi egészségügy-miniszter vasárnap azt közölte: tíz nemrég Mexikóban járt új-zélandi diák feltehetően sertésinfluenza-fertőzést kapott. Tony Ryall elmondta, hogy a 13 középiskolai diák szombaton tért haza Mexikóból és azonnal influenza-tesztet készítettek velük. Tíz diák tesztje pozitív volt, azonban egyik beteg állapota sem súlyos.

"Európából még nem jelentették a vírus felbukkanását. Nagyon szoros figyelemmel követjük a helyzet alakulását" - közölte az EU egészségügyi szóvivője még vasárnap reggel. Azóta több európai országból és Izraelből is jelentettek újabb gyanús eseteket. Spanyolországban nyolc, Franciaországban négy, Izraelben egy embert vizsgálnak az orvosok. Franciaországban négy gyanús betegből háromról már kiderült, hogy nem fertőződtek meg sertésinfluenzával.

Kolumbiában az egészségügyi hatóságok kilenc embert helyeztek karanténba, mindannyian Mexikóból tértek vissza és influenzás tüneteik vannak.

Influenzaszerű tünetekkel szállították kórházba a British Airways (BA) légitársaság egyik utaskísérőjét is, aki szombaton a BA mexikóvárosi járatával érkezett Londonba. A vasárnapra elkészült vizsgálati eredmények szerint azonban betegségét nem a sertésinfluenza embereket is megfertőző változata okozta.

Az orosz és a francia hatóságok már külön válságstábot is felállítottak, Oroszország pedig nem importál mostantól húst Mexikóból, illetve három amerikai tagállamból: Texasból, Kaliforniából és Kansasből.