Törökország bírálta az örményirtásról tartott Obama-beszédet

Vágólapra másolva!
Törökország szerint Barack Obama amerikai elnök nincs tisztában azzal, hogy a múlt század elején örmények ellen elkövetett tömegmészárlásban törökök és muzulmánok is meghaltak. Cáfolja továbbá az elnök kijelentését a halálos áldozatok számáról.
Vágólapra másolva!

Törökország szombaton bírálta Barack Obama amerikai elnök nyilatkozatát az oszmán birodalomban élő örmények ellen elkövetett tömegmészárlásról, amely a múlt század elején történt.

Törökország nem tagadja, hogy sok örmény keresztényt öltek meg a törökök, de cáfolja, hogy a halálos áldozatok száma elérte volna a másfél milliót. A Bulgáriában tartózkodó Abdullah Gül török elnök szerint vannak olyan pontok Obama nyilatkozatában, amelyekkel nem ért egyet: törökök és muzulmánok százezrei is meghaltak 1915-ben, ezért szerinte mindenki fájdalmában osztozni kell.

A török külügyminisztérium szerint az állásfoglalás történelemfelfogása "elfogadhatatlan", ezért a korszak részrehajlástól mentes tanulmányozását javasolta.

Obama pénteki nyilatkozatában kerülte a "népirtás" (genocídium) szót, és "atrocitásokról" bezsélt, egyúttal üdvözölte, hogy Törökország és Örményország igyekszik normalizálni kapcsolataikat.