Feloldották Bangkokban a rendkívüli állapotot

Vágólapra másolva!
A thaiföldi kormányfő pénteken bejelentette, feloldják a fővárosban április 12-én bevezetett rendkívüli állapotot. A kormány a gyülekezéseket megtiltó, a sajtó cenzurázásával járó rendkívüli állapotot az ellenzéki tüntetések miatt rendelte el.
Vágólapra másolva!

A thaiföldi kormányfő, Abhiszit Veddzsadzsiva feloldotta pénteken a fővárosra és az azt körülvevő tartományokra vonatkozó rendkívüli állapotot.

A miniszterelnök a parlament éjszakába nyúló vitája után jelentette be, hogy hivatalosan helyi idő szerint péntek déltől - közép-európai idő szerint reggel hét órától - feloldja a rendkívüli állapotot. Szóvivője nem sokkal később közölte, hogy a rendkívüli állapottal járó intézkedéseket gyakorlatilag már helyi idő szerint hajnali egy órakor megszüntetik.

Az ellenzéki tüntetések miatt április 12-én vezették be a rendkívüli állapotot Bangkokban. A kormányfő lemondását követelő tüntetők nem sokkal a rendkívüli állapot kihirdetése előtt, árpilis 12-én betörtek a belügyminisztérium épületébe, egy nappal korábban pedig megrohamozták egy nemzetközi csúcstalálkozónak otthont adó szállodát.

A rendelet értelmében tilos volt a gyülekezés, az öt személynél nagyobb csoportosulás. Az újságok és tévék beszámolóit cenzurázták. A hadsereget pedig bevethették annak érdekében, hogy a rendőrségnek segítsen a rend helyreállításában.