Tavaly óta figyelték Rózsa-Floreséket Bolíviában

Vágólapra másolva!
Ultranacionalista, fanatikus és "nagyon veszélyes" ember volt Rózsa-Flores Eduardo a bolíviai belügyminiszter szerint, a csütörtökön Santa Cruzban lelőtt férfi szerinte a magyar titkosszolgálatoknak is dolgozott, és szövetségben állt az Opus Deivel. A miniszter egy interjúban azt mondta, a hatóságok tavaly óta figyelik a csoport ténykedését, akik további tagokat toboroztak és képeztek ki Bolíviában. A magyar titkosszolgálat tagadja, hogy közük lett volna a Bolíviában lelőtt magyarokhoz.
Vágólapra másolva!

A bolíviai belügyminiszter szerint 2008 óta toborzással és kiképzéssel foglalkozott a Rózsa-Flores Eduardo által vezetett csoport Kelet-Bolíviában. A magyar-horvát-bolíviai férfit és két társát csütörtökön Santa Cruzban lelőtték, két embert - köztük a magyar Tóásó Elődöt - pedig elfogtak a bolíviai hatóságok. A rajtaütéssel egy Evo Morales ellen szervezett merényletet akadályoztak meg a bolíviai hatóságok szerint - ezt a verziót azonban többek között Írország vitatja, miközben a bolíviai ügyvédi kamara a rajtaütés körüli súlyos szabálytalanságokat emleget. A kommandósakció során történtek eddig nem tisztázottak.

Alfredo Rada belügyminiszter az El Deber című bolíviai lapnak adott interjút. Azt mondta, az állambiztonsági erők tavaly vették észre és kezdték figyelni a csoportot, amelynek célja erőszakhullám elindítása volt. A miniszter szerint a tagok katonailag kiképzett személyek voltak, akik élén Rózsa-Flores Eduardo állt. Róla azt állította, hogy kapcsolatai voltak a magyar titkosszolgálatokkal és a balkáni szélsőjobboldallal, és az Opus Dei katolikus szervezettel is szövetségben álló, fanatikus, ultranacionalista, antikommunista ember volt.

Rada azt mondta, Rózsa-Flores több hamis személyi dokumentummal lépett be az országba, de tudott okmányt hamisítani is. "Nagyon veszélyes emberről" volt szó, aki "nem azért tért vissza Bolíviába, hogy törvényesen engedélyezett tevékenységet folytasson" - mondta. Már tavaly sikerült neki embereket toborozni és kiképezni felforgató tevékenységre - tette hozzá. A belügyminiszter szerint most kezdődik a "terrorista csoportok" beérkezési útvonalának és az összeesküvési tervek értelmi szerzőinek a kiderítése.

A bolíviai vádakra reagálva a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok neve elhallgatását kérő illetékese közölte, hogy a magyar titkosszolgálatok nem tudnak olyan terroristasejtről Bolíviában, amelynek magyar tagjai is lennének . "A magyar nemzetbiztonsági szolgálatoknak semmi olyan információja nem volt olyan személyek tevékenységére vonatkozóan, akik bármilyen módon kapcsolatba hozhatók azzal, ami most történt" - mondta.

A szakember az MTI-nek elmondta, hogy a három érintett magyar egyike sem került a magyar titkosszolgálatok látókörébe a bolíviai történésekkel kapcsolatban. A három férfi egyike sem állt formális vagy informális kapcsolatban egyik magyar nemzetbiztonsági szervvel sem, nem dolgozott egyik szolgálatnak sem - mondta az illetékes.