Szélsőségeseket támadtak az amerikaiak Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Ismét pilóta nélküli repülőgépről támadtak iszlám szélsőségeseket az amerikaiak a Pakisztán északnyugati részén. A támadásnak egyes források szerint három halálos áldozata van.
Vágólapra másolva!

Újabb rakétacsapás érte vasárnap Pakisztán törzsi ellenőrzés alatt álló részét egy pilóta nélküli amerikai repülőgépről, iszlám szélsőségesek táborát érte találat - közölte egy neve elhallgatását kérő pakisztáni biztonsági tisztségviselő. Arról egyelőre nem tudott beszámolni, hogy a támadásnak vannak-e áldozatai, de más, szintén névtelenül idézett tisztségviselők szerint a csapásnak három halálos áldozata van.

Egyes források egy rakétáról beszéltek, mások kettőről. A tábor az ország északnyugati részén, Dél-Vazirisztán tartományban, Vana város közelében található. Egy közelben lévő falu egyik lakosa elmondta, hogy hallott két robbanást a tábor felől, és látta az onnét felszálló füstöt. Utána tálib harcosokat szállító teherautók siettek a helyszínre.