Tüntetők miatt halasztották el az ASEAN-csúcsot

Vágólapra másolva!
Kormányellenes tüntetők hatoltak be abba a thaiföldi szállodába, ahol a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége, az ASEAN csúcstalálkozóját tartották volna. A találkozót elhalasztották, a vezetőket helikopterrel menekítették ki, a városban pedig rendkívüli állapotot hirdettek.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli állapotot hirdetett szombaton a thaiföldi Pattaja városában Veddzsadzsiva Abhiszit miniszterelnök, miután a kormányellenes tüntetők megakadályozták a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) csúcstalálkozóját. Az intézkedést maga a kormányfő jelentette be rövid tévébeszédében. Ezzel egy időben helikopteren szállították el a csúcsra érkezett vezetőket.

Az ASEAN szombatra tervezett csúcstalálkozóját azért kellett halasztani, mert kormányellenes tüntetők rohamozták meg a csúcs helyszínéül szolgáló szálloda-együttest és behatoltak annak médiaközpontjába. Szemtanúk szerint Thakszin Sinavatra volt kormányfő több száz vörös inges híve hatolt be a médiaközpontba, de a biztonsági kordon megakadályozta, hogy bejussanak a hotel azon részébe, ahol az ázsiai vezetők közös ebédre készültek.

A gazdasági világválságnak szentelt, kétnaposra tervezett csúcstalálkozón tíz délkelet-ázsiai ország, valamint Kína, Japán, Dél-Korea, India, Ausztrália és Új-Zéland állam- és kormányfői vettek volna részt.

A kormányellenes tüntetések már szerdán megkezdődtek Bankokban, majd a tiltakozók pénteken bejelentették, hogy áthelyezik a demonstrációk színhelyét a fővárostól 150 kilométerre lévő Pattajába. Az üdülőhelyre nyolcezer rendőrt vezényeltek, de a rendfenntartók nem tudták megállítani a demonstrálókat.

Thakszin Sinavatra volt miniszterelnököt 2006-ben katonai puccs távolította el posztjáról, majd önkéntes száműzetésbe vonult. Bár a 2007 decemberi választásokon a hozzá hű politikai erők kerültek hatalomra, az általuk irányított kormányok sorra megbuktak, hol az ellenük hozott különböző bírósági határozatok, ellenzéki tüntetők nyomása, vagy koalíciós partnerük kilépése miatt.

Abhiszitet tavaly decemberben választották kormányfővé, de a Sinavatra-hívek azt állítják, hogy nem demokratikus úton került hatalomra és valójában a hadsereg bábja. Abhiszit az után lett miniszterelnök, hogy hívei nyolc napra megbénították az ország repülőtereit és megszállták a kormányhivatalokat.