83,4 milliárd dollárt kért háborúkra Obama

Vágólapra másolva!
83,4 milliárd dollárt kért Barack Obama amerikai elnök az iraki és az afganisztáni háború finanszírozására a kongresszustól. A hivatalos álláspont szerint az összeget az új Afganisztán-stratégiára és az iraki kivonulásra fordítanák. Az amerikai sajtó szerint 75 milliárd menne katonai műveletekre.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök 83,4 milliárd dollárt kért csütörtökön a kongresszustól az iraki és az afganisztáni háború finanszírozására.

A kiegészítő finanszírozás az új Afganisztán-stratégia, illetve az iraki kivonulást előkészítő folyamat megvalósításához szükséges - mondta Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője.

Amerikai médiajelentések szerint 75 milliárd dollárt a tervek szerint katonai műveletekre költenének, a fennmaradó összeget pedig diplomáciai és fejlesztési célokra fordítanák.