Tüntetnek a volt kormányfő hívei Bangkokban

Vágólapra másolva!
Több tízezren tüntetnek a kormányfő távozását követelve Thaiföld fővárosában. A demonstrálók Thakszin Sinavatra korábbi miniszterelnök hívei, akit összeférhetetlenségi szabályok megsértése miatt börtönbüntetésre ítéltek.
Vágólapra másolva!

Thakszin Sinavatra volt thaiföldi miniszterelnök több tízezer, vörös inget viselő híve gyűlt össze szerda reggel Bangkokban a kormányfő hivatala előtt, ahol tüntetők egy csoportja már több mint két hete ülősztrájkot tart. A mintegy 40 ezer demonstráló a decemberben hivatalba lépett Veddzsadzsiva Abhiszit távozását követeli a kormány éléről.

A Sinavatra-hívek azt állítják, hogy Abhiszit nem demokratikus úton került hatalomra és valójában a hadsereg bábja. A tömeg azt tervezi, hogy átvonul Prem Tinszulanonda, a thaiföldi király főtanácsadójának a háza elé, akit Thakszin azzal vádol, hogy aktív szerepet játszott az ellene 2006-ban elkövetett katonai hatalomátvételben.

A puccsal eltávolított Thakszin Sinavatrát korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolták, tavaly októberben távollétében kétévi börtönre ítélték az ország összeférhetetlenségi törvényének megsértése miatt.

A megmozdulás miatt 10 ezer rendőrt és katonát vezényeltek az utcákra. Abhiszit egy tévéinterjúban azt bizonygatta, hogy a tiltakozó akció nem fogja megzavarni a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) péntektől Pattajában megrendezésre kerülő csúcstalálkozóját. "Csak egy olyan csoportról van szó, amely káoszt akar teremteni az országban, de a kormány mindent megtesz, hogy megfékezze őket" - mondta.

Abhiszit eddig minden alkalommal elutasította a tüntetők követeléseit a parlament feloszlatására és az előre hozott választások kiírására vonatkozóan. Az elmúlt két hetet a kormányhivataltól távol, részben külföldön töltötte.