Klinsmannt hívja tanúnak a rasszizmussal vádolt pártvezér

Vágólapra másolva!
"Fehér. Nem csak a trikó színe!" - ezzel a szlogennel kampányolt három éve, a németországi futball-világbajnokság előtt a szélsőjobboldali NPD. A szórólap miatt egy színes bőrű válogatott focista feljelentést tett a nacionalista párt vezetői ellen. Udo Voigt pártelnök ügyvédei most Jürgen Klinsmannt idézik be tanúnak, hogy igazolja, nem az afrikai származású focista látható a párt szórólapján.
Vágólapra másolva!

Jürgen Klinsmannt, az FC Bayern München edzőjét, korábbi szövetségi kapitányt is tanúként hallgatja meg a berlini fellebbviteli bíróság abban a büntetőperben, amelyben gyűlöletkeltéssel vádolják Udo Voigtot, a szélsőjobboldali Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) elnökét és két társát. A vád szerint az NPD vezetői még 2006-ban az úgynevezett világbajnoki kampányukkal megsértették a színes bőrű focistát, Patrick Owomoyelát.

Az NPD egyik szórólapján egy, a válogatott mezébe öltözött futballista felsőteste látszott, a felirat pedig az volt: "Fehér. Nem csak a trikó színe! Egy igazi NEMZETI csapatért!" Az ügyészség szerint ezzel Voigték egyértelműen a német anyától és nigériai apától Hamburgban született játékos ellen kampányoltak, hiszen még a mez száma is 25-ös volt, amit Owomoyela viselt a válogatottban.

Voigt (illetve Frank Schwerdt, az NPD jogi osztályvezetője és Klaus Beier sajtószóvivő) ügyvédei azzal védekeznek, hogy a szórólapon nem Owomoyela szerepel, hanem - bár arc nem látszik a képen - egyértelműen egy fehér bőrű férfi. A vádlottak védői épp azért idéztették be tanúként Klinsmannt, hogy igazolja, a képen nem a Borussia Dortmund védője látható. Az ügyvédek ugyanezért idéztetnék be Theo Zwanzigert, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnökét, de erről még nem született döntés.

Az NPD-vezetők ellen még 2006-ban tett feljelentést a 11-szeres válogatott futballista és a DFB, egyben kérték a bíróságot, hogy előzetesen tiltsa meg a szórólap terjesztését. Ezt a rendőrség meg is oldotta, egy razzia során több tízezer szórólapot foglalt le a párt központjában. Az ügyészség 2008 márciusában emelt vádat a szélsőjobboldali vezetők ellen, az eljárás idén márciusban indult. Mivel a vádlottak védői több indítványt is beterjesztettetek - például elfogultság miatt kizárnák a bírót -, ítélet leghamarabb április 24-én várható.

A szélsőjobboldali, ellenfelei által egyenesen neonácinak minősített NPD ellen már több eljárás folyt és folyik jelenleg is. A német titkosszolgálat az államrendre nézve veszélyes szervezetek közé sorolta a pártot, amelyet 2003-ban már megpróbáltak betiltani. A procedúra akkor bukott el, amikor kiderült, a párt tagjainak számottevő része a titkosszolgálat embere, így nem lehet elkülöníteni, hogy egy gondolat tényleg a pártból vagy beépített emberektől származik-e. A nacionalista pártnak jelenleg két keleti tartományban, Szászországban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában vannak képviselői a helyi törvényhozásban.