Kiadhatják Németországnak a náci haláltáborok egykori őrét

Vágólapra másolva!
Felülírva egy korábbi döntést az amerikai hatóságok szerdától engedélyezik John Demjanjuk kitoloncolását Németországba. A jelenleg 89 éves Demjanjuk náci haláltáborok őrként 29 ezer ember halálában működött közre.
Vágólapra másolva!

Mégis ki lehet toloncolni Németországba az Egyesült Államokból az egykori feltételezett náci táborőrt, John Demjanjukot. Wayne R. Iskra virginiai bíró hétfőn bejelentette, hogy a szerdai nappal leállítja a kitoloncolási eljárás végrehajtásának felfüggesztését, amelyet korábban ő rendelt el. A továbbiakban az úgynevezett bevándorlási fellebbviteli tanács illetékes az ügyben dönteni: Demjanjuk ügyvédei oda nyújthatnak be fellebbezést.

A 89 éves Demjanjuk - akinek eredetileg hétfőn kellett volna megérkeznie Németországba - emberiességi okból, rossz egészségi állapotára hivatkozva kérte, hogy ne toloncolják ki. A háborús bűnökkel vádolt férfinál már megállapították a leukémia korai szakaszát, ezenkívül vesebántalmakkal küzd. Mint írta, erős fájdalmai vannak gerincében, csípőjében és lábaiban. A bíró helyt adott a kérésnek, hétfőn azonban meghallgatás nélkül felülbírálta döntését.

A müncheni ügyészség hosszú nyomozást követően múlt hónapban adott ki elfogató parancsot az ukrán származású férfi ellen azzal a váddal, hogy a II. világháborúban náci haláltáborok őreként 29 ezer esetben bűnsegéd volt emberölésben. A vád szerint a sobibóri, majdaneki, valamint treblinkai koncentrációs táborok őreként és kínvallatójaként közreműködött csaknem 30 ezer, különböző országokból deportált zsidó meggyilkolásában.

Demjanjukot, akiről egyebek között feltételezik, hogy a treblinkai koncentrációs tábor "Rettegett Ivánként" hírhedtté vált őre volt a világháborúban, az amerikai hatóságok 1986-ban kiadták Izraelnek. Ott 1988-ban halálra ítélték, majd 1993-ban fölmentették, mert kétség merült fel személyazonosságával kapcsolatban. Visszatért az Egyesült Államokba, de később ismét megfosztották amerikai állampolgárságától, mert egy újabb vizsgálat fényt derített arra, hogy valóban egy, az SS-nek alárendelt ukrán egység tagja volt, s őrként teljesített szolgálatot a majdaneki, a sobibóri és a treblinkai koncentrációs táborokban.

Ha Demjanjukot kitoloncolják Németországba, akkor várhatóan Münchenben állítják bíróság elé.