A válság miatt csökken az ír miniszterhelyettesek száma

Vágólapra másolva!
Öttel csökken a miniszterhelyettesek száma a gazdasági világválság miatt az ír parlamentben. Az ország lakosságához képest még így is sokan maradnak, európai összehasonlításban kiugróan magas fizetéssel.
Vágólapra másolva!

Az ír kormányfő hétfőn utasítást adott a miniszterhelyettesek számának a csökkentésére, hogy pénzt takarítson meg a vezetésben. Április 21-i hatállyal húsz miniszterhelyettes benyújtja a lemondását, és Brian Cowen miniszterelnök csak 15-öt nevez ki a helyükre a következő napon, és egyúttal át is szervezi a posztok feladatkörét a hatékonyabb és takarékosabb kormányzás érdekében.

Brian Cowen ezzel a válságköltségvetés keddi nyilvánosságra hozatalához készíti elő a terepet. Írországban a karcsúsítás után is 30 miniszter és -helyettes fog jutni 4 millió lakosra, ami Európában az egyik legmagasabb arány a lakosság lélekszámához képest. A miniszterhelyettesek fizetése évi 139 266 euró, de az ellenzék becslése szerint irodájukkal és személyzetükkel együtt fejenként évi 750 ezer euróba kerülnek a választóknak.

Az ír politikusok a januári tíz százalékos illetménycsökkentés dacára is a legjobban megfizetettek közé tartoznak. Cowen évi 257 ezer eurót keres, ami több, mint a brit, a francia vagy a német kormányfő fizetése, és nem sokkal marad el Barack Obama amerikai elnökétől.