Fico egyszerre bírálta a szlovák sajtót és Orbánt

Vágólapra másolva!
Robert Fico szlovák kormányfő szerint a szlovákiai sajtó ellenzéki erővé vált és elfogult, ezért tulajdonosainak azt javasolta, ha politizálni akarnak, alapítsanak pártot. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjével, Toroczkai Lászlóval készült interjút elfogadhatatlannak minősítette, Orbán Viktort szélsőségesnek nevezte.
Vágólapra másolva!

Robert Fico szlovák kormányfő azzal vádolta meg hétfőn a szlovákiai sajtót, hogy ellenzéki erővé vált, az elnökválasztási kampány során elvakultan kormányellenes volt, továbbá egyszínű, elfogult, és Szlovákia "nemzeti és állami érdekeit veszélyeztette". Fico a "szélsőséges" jelzőt használva bírálta a Fideszt és Orbán Viktort is.

Rendkívüli sajtóértekezletén Pozsonyban a szlovák kormányfő azt mondta, ha ez a tendencia folytatódik a sajtóban, a problémával az ország nemzetbiztonsági tanácsa is foglalkozni fog.

A kormányfő szerint a szlovák kormány legnagyobb ellensége ma a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság és mindazok, akik veszélyeztetik Szlovákia nemzeti-állami érdekeit. Ez utóbbi csoportba sorolta a szlovákiai sajtót is, ami szerinte a kampány során egyértelműen megerősítést nyert.

Fico szerint a szlovák sajtó ma egyértelműen ellenzéki politikai erő, és annyira elfogult, amilyen legutóbb az 1989-es rendszerváltás előtti sajtó esetében volt tapasztalható.

Elfogadhatatlannak minősítette, hogy a szlovák sajtóban interjú jelenhetett meg Toroczkai Lászlóval, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőjével. Toroczkai tiszteletbeli elnök azután kapott teret a szlovák sajtóban, hogy a nemzetbiztonsági tanács a két választási forduló között ülést tartott, és felhívta a figyelmet arra, hogy a HVIM és a Magyar Gárda tagokat toboroz Szlovákiában.

Fico szerint ezek az emberek szélsőségesek, nem ismerik el az államhatárokat, és "legszívesebben egy kanál vízben megfojtanák Szlovákiát". Megjegyezte, hogy a magyar szélsőségesek tevékenységét a szlovák nemzetbiztonsági hivatal figyelemmel kíséri.

Robert Fico ugyanakkor megelégedését fejezte ki, hogy az elnökválasztást Ivan Gasparovic nyerte, és nem Iveta Radicová, aki Csáky Pálra (a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnökére) és Orbán Viktorra (a Fidesz elnökére) támaszkodik. Fico szerint Radicovának "kötelezettségei" vannak Csáky és "a szélsőséges Fidesz elnöke, Orbán úr iránt".

Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a Fidesz kettős állampolgárságot követel a határon túli magyarok számára, meg akarja védeni a határon túl élő magyarokat is. A kormányfő szerint nem tudni, hogyan reagálna ezekre a magyar követelésekre Radicová, ha ő lenne Szlovákia elnöke. "Ne játsszanak a tűzzel, nagyon veszélyes" - figyelmeztette az újságírókat Fico. Felszólította továbbá a szlovákiai sajtó tulajdonosait, ha már politizálni akarnak, alapítsanak politikai pártot.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként fog együttműködni az általa szélsőségesnek minősített Orbánnal, ha a magyar politikus, illetve pártja választást nyer, a kormányfő leszögezte: ki kell várni a választás eredményét, aztán majd meglátják.

Sajtóértekezlete végén megjegyezte, hogy 2014-ben, a következő elnökválasztás idején már nem lesz a politikában. Fico ezzel arra a feltevésre válaszolt, hogy esetleg saját érdekeit tartja szem előtt, amikor meg akarja erősíteni az elnöki jogköröket.