Korrupciógyanú miatt hallgatták ki az új izraeli külügyminisztert

Vágólapra másolva!
Egyebek mellett pénzmosás, megvesztegetés és csalás gyanúja miatt hallgatták ki csütörtökön Avigdor Lieberman új izraeli külügyminisztert. A posztra kedden felesküdött ultranacionalista politikus tagadja a gyanút.
Vágólapra másolva!

Pénzmosás, megvesztegetés, bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával hallgatták ki csütörtökön a rendőrségen Avigdor Lieberman izraeli külügyminisztert. A politikust hét és fél órán át faggatták. A kihallgatás része egy évek óta folyó vizsgálatnak, amely Lieberman üzleti tevékenységével kapcsolatos. Kihallgatták a gyanúsított lányát és ügyvédjét is. A politikus tagadja, hogy rosszat tett volna, szerinte politikai ügyről van szó. Sajtóértesülések szerint a nyomozók azt is vizsgálják, hogy a Lieberman nagy összegeket kapott külföldről választási kampányának finanszírozására, de a rendőrség nem említett ilyesmit.

Lieberman, az ultranacionalista Jiszráél Béténu párt vezetője kedden vette át külügyminiszteri posztját. Világszerte aggodalmakat keltett sokak által rasszistának tartott kijelentéseivel. Arabellenes retorikája nyugtalanságot okozott a palesztinokban és a térség arab országainak vezetőiben is, ahogy az a kijelentése is negatív visszhangot keltett, miszerint Izraelt nem kötik a palesztinokkal kötendő békével kapcsolatos korábbi megállapodások.

Liebrman egyértelmű nyertese a február 10-én tartott előre hozott választásoknak, amelyet követően Benjámin Netanjahu kapott kormányalakítási megbízást. Ő lett a mérleg nyelve a koalíciós alkudozásban, és a kormánypozícióját - miniszterelnöke, Ehud Olmert korrupciós botránya miatt - elbukó Kadima párt miatta nem csatlakozott az új koalícióhoz.

Lieberman kihallgatása már korábban, a választások előtt esedékes lett volna, de a nyomozók úgy döntöttek, hogy elhalasztják, nehogy abba a gyanúba kerüljenek, hogy befolyásolni akarják a szavazókat.