Tüntetők szállták meg a városházát Kréta központjában

Vágólapra másolva!
Anarchista tüntetők szállták meg a városházát Iraklionban, Kréta szigetén. A tüntetők előbb összecsaptak a rendőrökkel is. A helyi polgármester próbálja őket rábeszélni arra, hogy elhagyják az épületet.
Vágólapra másolva!

Rendőrökkel csaptak össze, és megszállták a városházát kedd este tüntető anarchisták Kréta közigazgatási központjában, Iráklióban. Az anarchisták azért szerveztek felvonulást a város központjában, hogy a tavaly decemberi zavargások idején letartóztatottak szabadon engedését követeljék. A demonstráció erőszakba torkollott, az anarchisták összetűztek a rendőrség egyik elitegységével, amely könnygázt vetett be ellenük. A csetepatéban megrongálódtak a környékbeli üzletek és parkoló autók.

A tüntetők előbb meghátráltak, majd újraszerveződtek, és behatoltak a városháza épületébe, Onnan kövekkel dobálták az épület köré vont rendőrkordont. A helyszínre érkezett a város polgármestere, Iannisz Kurakisz, akik távozásra próbálja rábírni a tüntetőket.

Tavaly decemberben zavargások söpörtek végig Görögországon, így Krétán is, miután rendőrök lelőttek egy 15 éves fiút. A két hétig tartó zavargásokban az ország több városában üzlethelyiségek és bankfiókok százait rongálták meg, károk keletkeztek kormány- és középületekben is, számos gépkocsi leégett. Azóta mindennaposak Görögországban a támadások bankok, autószalonok és gépkocsik ellen, jobbára Athénban és Szalonikiben.