Tüntetések zajában szólít globális összefogásra Obama

Vágólapra másolva!
A G20 csoportnak nemet kell mondania a protekcionizmusra, ugyanakkor szükség van a nemzetközi tőkepiacok és a piaci termékek nemzetközi szabályozására és ellenőrzésére - mondta Barack Obama Londonban. Nicholas Sarkozy keményebb fellépést követlet az adóparadicsomok ellen a G20-csúcstalálkozó előtt. A húsz vezető ipari és fejlődő ország (G20) válságkezelő tanácskozása csütörtök este kezdődött, a hivatalos vacsorán válságmenüvel, London központjában erőszakos tüntetésekkel, amelyeknek már egy halottja is van.
Vágólapra másolva!

"Az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy Nagy-Britanniával közösen minden eszközzel ösztönözze a gazdasági növekedést és a kereslet növekedését annak érdekében, hogy soha többé ne törhessen ki a mostanihoz hasonló válság" - mondta a BBC szerint Barack Obama amerikai elnök Londonban, miután találkozott Gordon Brown brit miniszterelnökkel. A húsz vezető ipari és fejlődő ország (G20) holnapi válságkezelő tanácskozása előtt Obama szerdán kettesben találkozik Dimitrij Medvegyev orosz elnökkel és Hu Jintao kínai pártfőtitkárral is.

Obama szerint a G20 csoportnak nemet kell mondania a protekcionizmusra, támogatnia kell a feltörekvő országokat, és együttműködésre szólította fel a résztvevő országokat. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy szükség van a nemzetközi tőkepiacok és a piaci termékek nemzetközi szabályozására és ellenőrzésére.

Kemény fellépés

G20 előtti négyszemközti tanácskozásukután Angela Merkel és Nicolas Sarkozy a pénzügyi szabályozási rendszer erőteljes szigorítását szorgalmazták. Sarkozy szerint "nincs helye alkunak", fel kell lépni az adóparadicsomokkal szemben, és a spekulációs rohamokért felelősnek tartott fedezeti alapok és a hitelminősítők megregulázása érdekében is. Merkel azonban úgy vélte, a pénzügyi szabályozási kérdésekben, amelyekről most nem sikerül egyezségre jutni, a következő öt évben sem lesz megállapodás.

A G20 csúcstalálkozója miatt több ezer tüntető gyűlt össze London pénzügyi központjában a találkozó és a bankok ellen tiltakozva. A tüntetők a "Rohanjátok meg a bankokat", illetve - a bankároknak címezve - a "Szégyelljétek magatokat" jelszavakat skandálták - írja az MTI. A részvevők közül többen behatoltak a Royal Bank of Scotland közeli irodaépületébe, és betörték néhány ablakát.

Egy halott a tütetéseken

A rendőrség 24 személyt őrizetbe vett, köztük egy rendőrségi színekre festett, London belvárosában feltartóztatott régi katonai páncélautó nyolc utasát, akiknél hamis rendőregyenruhákat találtak. A tüntetés még késő este is tartott. A tüntetők este többször is összetűztek a karhatalommal, sokan megsérültek, a brit rendőrség szerint egy férfi meghalt a Bank of England - a brit jegybank - épülete közelében.

A tüntetésekre a Scotland Yard hetek óta készült; szerdán ötezer rendőr állt készenlétben Londonban, rendbontások esetére. A csúcstalálkozó miatti biztonsági intézkedések 7,5 millió fontba vagyis közel 2,5 milliárd forintba kerülnek.

A rendőrség tanácsokat adott az esetleges összetűzések elkerülésére is. Többek között azt javasolták, hogy bankárok az öltönyeiket cseréljék utcai viseletre, hátha ezzel el tudják kerülni a tüntetők támadásait. A rendőrség felvetette azt is, amennyiben lehetséges a találkozó idején a banki alkalmazottak inkább dolgozzanak otthonról. Több üzlet pedig az utcai összecsapásoktól tartva már előre bedeszkázta az ablakokat.

Királynői fogadás, válságmenü

A csúcsra meghívott állam- és kormányfőket este díszes fogadáson látta vendégül II. Erzsébet királynő a Buckingham-palotában. Az uralkodó és férje, Fülöp edinburghi herceg a rendezvény előtt "kötetlen, ismerkedő magánkihallgatáson" fogadta Barack Obama amerikai elnököt és feleségét. A királynő Obamáéktól egy iPod multimédia-lejátszót kapott ajándékba, olyan videofelvételekkel, amelyek az uralkodó két évvel ezelőtti amerikai látogatásáról készültek. Az elnöki házaspár Erzsébet és Fülöp hivatalos portréját kapta, a királyi pár sajátkezű aláírásával.

A G20-csúcstalálkozó késő este kezdődött meg hivatalosan, a Downing Street-i kormányfői rezidencián, ahol Gordon Brown és felesége díszvacsorán látta vendégül a részvevőket. A hangsúlyozottan egyszerű és olcsó "válságmenüt" Jamie Oliver, a nemzetközi hírű brit sztárséf készítette. A kizárólag hazai alapanyagokat tartalmazó menüsoron egyebek mellett báránysült, gomba és burgonya szerepelt.