Beszáll az USA az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába

Vágólapra másolva!
Szakítva elődje politikájával részt vesz az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának munkájában az Obama-kormány. Belülről akarják javítani a sokat kritizált testület munkáját.
Vágólapra másolva!

Újabb témában szakít a Bush-kormány politikájával Barack Obama kabinetje. Hillary Clinton külügyminiszter és Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet közösen jelentette be, hogy az USA csatlakozik az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához. A testület tevékenységétől a Bush-adminisztráció elhatárolódott, többek között sorozatos Izrael-ellenes állásfoglalásai miatt. Rice és Clinton közölte, az Egyesült Államok részt kíván venni a genfi központú szervezet munkájában. A 47 fős testületbe legközelebb május közepén választanak tagokat, három évre. Az USA is állít jelöltet. Az amerikai külügy szerint a lépés célja a tanács munkájának hatékonyabbá tétele az emberi jogok előmozdítása és védelme érdekében.

A Washington Post szerint az Obama-kormány azért akar bekapcsolódni a tanács munkájába, hogy ellensúlyozza az abban részt vevő önkényuralmi államok befolyását. A világszervezet Emberi Jogi Tanácsát 2006-ban hozták létre sokat bírált elődje, az Emberi Jogi Bizottság helyett. Akárcsak az elődszervezetet, a tanácsot is azzal vádolta a Bush-kormány, hogy túl sokat foglalkozik Izrael bírálatával, miközben több tagja esetében elkendőzi az emberi jogok megsértését. Az amerikai Wall Street Journal korábban azt írta, hogy a tanácsban, akárcsak hiteltelenné vált elődjében, a világ legnagyobb jogsértői vették át az irányítást.

A tanács rendezi meg áprilisban Genfben az ENSZ újabb rasszizmusellenes nemzetközi konferenciáját. A tervezett eredeti zárónyilatkozat szerint Izrael palesztinokkal szembeni politikája egy újfajta apartheiddel ér fel, humanitárius bűncselekmény, a népirtás egy fajtája, súlyos fenyegetés a nemzetközi békére és biztonságra nézve.

A konferenciát április 20. és 24. között rendezik meg, de már több ország - az Egyesült Államok, Izrael, Kanada és Olaszország - jelezte, hogy nem vesz részt a munkában, és az EU is kilátásba helyezte a bojkottot, mivel nem tudják elfogadni, hogy rasszistaként bélyegezzék meg és pellengérre állítsák Izraelt. Oroszország viszont két hete közölte, hogy egy új záródokumentum-tervezet előterjesztésével valószínűleg sikerül megmenteni a tanácskozást. A Belgium, Egyiptom és Norvégia közreműködésével megszerkesztett új szöveg az eredeti 60 helyett csak 17 oldalas, és kivettek belőle minden súrlódásra okot adó pontot.