Vágólapra másolva!
Éppenhogy sikerült megvédeni Észak-Dakota legnagyobb városát, Fargót egy áradástól, máris újabb katasztrófa közeleg. Hétfőn hóvihar csapott le a környékre. A védekezési munkák két ember életét követelték eddig.
Vágólapra másolva!

"Nem tetszik ez nekem. Azt mondják, ez nem fogja befolyásolni a folyó vízszintjét, de ez csak mindent szörnyűbbé tesz. Az emberek itt már akármit valószínűnek tartanak" - mondta az AP-nek egy helyi lakos az észak-dakotai Fargóban. A város minden idők egyik leghatalmasabb árvízén van túl, hétfőn pedig heves hóviharok érték el a térséget, ami újabb árhullámot hozhat a Red River folyón. Várhatóan több mint 40 centi hó esik Észak- és Dél-Dakotában, sőt Wyomingban és Montanában is.

A hóvihar nemcsak a csapadék miatt veszélyes, hanem az erős szél okozta hullámzás miatt is, mivel az kárt tehet a homokzsákokból tákolt töltésekben. "Valahogy úgy érzed magad, mint egy Bruce Willis-filmben: következő kihívás, következő kihívás, következő kihívás" - érzékeltette a helyzet nehézségét egy fargói tisztviselő az AP-nek. "Bruce Willis általában győz" - tette hozzá reménykedve.

12,5 méteres szinten tetőzött múlt héten a Red River Fargóban, és félő volt, hogy a jeges ár a teljes várost elönti. Azonban a fagyos időben emelt töltések állták az árvizet, és azóta mintegy 70 centimétert csökkent a vízszint, bár az újabb csapadék miatt valószínűleg újra a csúcs közelébe áll majd vissza. Eddig két halálos áldozata van a védelmi munkáknak: ők szívrohamot kaptak a teljes kimerültségtől.

Egyelőre a hideg idő az egyetlen, ami segíthet a helyzeten, de előbb-utóbb a felhalmozódott óriási hó- és jégmennyiség is olvadni kezd majd az Észak-dakotai Nemzeti Gárda vezetője, David Sprynczynatyk szerint. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a folyón úszó jégtáblák léket üthetnek a gáton, ha nekimennek.

Forrás: AFP

Második hete áll az élet a közel 100 ezres városban, amely Észak-Dakota legnagyobb városa is egyben. Zárva vannak az iskolák és hivatalok, a kényszerpihenőn lévő helyiek már 3,5 millió homokzsákot töltöttek meg. Az AP szerint eddig 300 embert sikerült csónakokkal kimenteni azokból a városszéli házakból, amelyeket nem sikerült megvédeni az ártól.