Vágólapra másolva!
Szudán hadat üzen annak az országnak, amely kiadja Hágának Omár al-Basír szudáni elnököt, aki ellen múlt héten adott ki elfogatóparancsot a Nemzetközi Törvényszék. A hágai főügyész szerint az elnök letartóztatható, amint belép a nemzetközi légtérbe.
Vágólapra másolva!

Kartúm hadat üzen bármely országnak, amely megkísérli letartóztatni vagy kiadni a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) a háborús bűncselekmények miatt körözött szudáni elnököt - közölte Muhammed al-Haszán al-Amin, a szudáni parlament alelnöke, akit az as-Sark al-Auszat című arab lap idézett hétfőn. A fenyegetés azt követően hangzott el, hogy Luis Moreno-Ocampo, a hágai büntetőbíróság főügyésze azt mondta: Omár al-Basír szudáni elnököt "nem védi mentelmi jog, és letartóztatható, mihelyt belép a nemzetközi légtérbe".

Az as-Sark al-Auszat azt írta, hogy a szudáni kormány határozottan elvetette Washington javaslatát, miszerint az idei évben esedékes elnökválasztást Basír nélkül tartsák meg az országban. A lap diplomáciai forrásokra hivatkozva úgy tudja: Washington azt ígérte, hogy Kartúm beleegyezése esetén közbenjár azért, hogy alkalmazzák a hágai büntetőbíróság alapszabályának azt a pontját, amelynek az alapján az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy évvel elhalaszthatja a hágai bíróság döntését.

A büntetőbíróság a múlt héten adott ki elfogatóparancsot Basír ellen többek között gyilkosság és nemi erőszak miatt. Ő az első hivatalban lévő állami vezető, aki ellen ilyen intézkedést kezdeményeznek. Hamarosan hivatalosan is kérik Basír kiadását a szudáni hatóságoktól, ám az ország együttműködésében nem bízhatnak, mert Szudán nem ismeri el a hágai bíróságot, és korábban két, Darfúr miatt megvádolt férfit sem volt hajlandó kiadni.