Ukrajna kifizeti a februári orosz gázszámlát

Vágólapra másolva!
Ukrajna fizet a Gazpromnak a februári gázszállítmányokért. Korábban egy orosz lap arról írt, hogy ha Kijev nem fizet, akkor márciusban ismét leállhatnak a szállítások, ahogyan ez januárban történt.
Vágólapra másolva!

A Naftogaz ukrán gázszolgáltató kifizeti azt a 400 millió dollárt, amivel a februári gázszállításokért tartozik az orosz Gazprom gázipari cégnek - jelentette be pénteken az ukrán vállalat sajtószóvivője. Valentyin Zemljanszkij az mondta, hogy a szükséges pénzforrás már rendelkezésre áll hrivnyában. Jelenleg folyik az összeg átváltása devizára.

A Naftogaznak március 7-ig kell rendeznie adósságát. Egy másik ukrán illetékes azt mondta - ugyancsak pénteken -, hogy határidő előtt átutalják a pénzt.

Csütörtökön a Kommerszant című orosz lap azt írta, hogy a Gazprom már március 8-án újra beszüntetheti az Ukrajnába irányuló földgázexportot. Ezt azzal indokolta, hogy az ukrán importőr, a Naftogaz jelezte, problémák lesznek annak a 400 millió dollárnak a kifizetésével, amit a februári szállítások után kell rendeznie március 7-ig.

Január elsején, hasonló helyzetben a Gazprom leállította az ukrajnai gázszállításokat, így közel két héten át szüneteltek az európai gázszállítások is.