Felgyújtotta magát három ember Pekingben

Vágólapra másolva!
Három ember felgyújtotta magát egy autóban Peking belvárosában. A kínai parlament közelgő ülésére sok vidéki érkezik, hogy különböző gondjairól próbáljon beszélni, ezért a fővárosban magas a biztonsági készültség szintje.
Vágólapra másolva!

Felgyújtotta magát három ember Peking belvárosában, helyi idő szerint délután háromkor. A kínai főváros közbiztonsági irodájának közleménye szerint a három vidéki lakost szállító autó az utcán lobbant lángra, miután a rendőrök megállították a forgalmas Csang-an sugárút és az ismert bevásárlóutca, a Vang Fu Csing kereszteződésében, a Tienanmen tér közelében.

Egy szemtanú a Reuters hírügynökségnek azt mondta, valamilyen gyújtószerkezet látott felvillanni, épp akkor, amikor a rendőr megrántotta a kis ezüstszürke autó kilincsét. A hivatalos közlemény szerint a tüzet azonnal eloltották, a három utas közül kettő megsérült, de nincsenek életveszélyben. Szemtanúk szerint a rendőrök takarókat és kannákat vettek ki a kocsi hátsó üléséről.

A rendőrségi szerint a három ember - akik nemzetiségét nem közölték - személyes panaszukat akarták közölni a fővárosban. Pekingben a jövő héten kezdi meg ülését a kínai parlament, a Nagy Népi Gyűlés, ezért a Reuters szerint ebben az időben sok vidéki érkezik a fővárosba.

Kínában az elmúlt években többen is tiltakoztak önmaguk felgyújtásával: 2001-ben öt, a kormány által betiltott Falun Gong szektához tartozó ember gyújtotta fel magát a Tienanmen téren. Egy férfi 2006-ban ugyanott és ugyanígy tiltakozott, amiért nem fizették ki a szerinte neki járó pénzt. Mivel a Kína szimbolikus központjának számító tér vonza a tiltakozókat, komoly biztonsági intézkedéseket vezettek be a környéken.