13 év után került haza a halottnak hitt fiú

Vágólapra másolva!
Egy véletlen folytán 13 év után visszakerült szüleihez egy nyizsnyij-novgorodi fiú, akiről születése után mondott le az anyja. Az anya az orvosok rábeszélésére mondott le a fiúról, aki súlyos elváltozásokkal született. A betegségeket azonban túlélte, és javult az állapota. Egy szociálpedagógus bukkant rá a szülőkre.
Vágólapra másolva!

Nyizsnyij-Novgorodban 13 év után került vissza szüleihez egy fiú, akiről anyja az orvosok rábeszélésére mondott le születésekor. A baba súlyos elváltozásokkal született, az orvosok szerint nem élt volna sokáig. Az anya emiatt megírta a lemondó nyilatkozatot, de még sokáig érdeklődött a kisgyerek után - a kórház ezt megelégelte, és azt mondták az anyának, hogy a fia meghalt.

A fiú a valóságban egy csecsemőotthonba került, ahol javulni kezdett, négyéves korára csak a siketsége maradt vissza, és beszélni nem tudott megtanulni. A siketek gyermekotthonában talált rá egy szociálpedagógus, aki a személyi igazolványhoz akarta előkészíteni a gyerek papírjait. Amikor kiderült, hogy a fiút árvaként neveli az állam, miközben szülei élnek, bekapcsolódott az ügyészség, a szülők pedig 13 év elteltével magukhoz vehették a gyereket, aki a családban beszélni kezdett.

Az nem derült ki, hogy ki követett el hibát vagy mulasztást, mert orvosi hibát vagy rossz szándékot nem lehet bizonyítani az eltelt idő miatt. Az ügynek így nincs felelőse.