Az új elnöki helikopterekkel szorongatta Obamát McCain

Vágólapra másolva!
John McCain arizonai szenátor, Barack Obama amerikai elnök korábbi ellenfele zavarba hozta egykori riválisát. Megkérdezte, miért vásároltak 28 új helikoptert 11,2 milliárd dollárért, amikor spórolnia kéne a kormányzatnak. Obama azt felelte, neki sose volt helikoptere, de kivizsgáltatja a beszerzést a Pentagonnal.
Vágólapra másolva!

Egy hétfői pénzügyi csúcson, amelyen demokrata és republikánus képviselők kérdezték Obamát, John McCain arizonai szenátor - aki Obama ellenfele volt a 2008-as elnökválasztáson - kellemetlen kérdést tett fel az elnöknek a Fehér Ház helikopterflottájáról. McCain arra volt kíváncsi, miért épít a Lockheed Martin egy 28 új helikopterből álló flottát 11,2 milliárd dollárért. Obama azt válaszolta, hogy a jelenlegi helikoptere teljesen megfelelő, de hozzátette azt is, sosem volt korábban helikoptere, és "talán meg voltam fosztva ettől". Válaszát nevetés kísérte.

Az elnök az AP szerint már beszélt Robert Gates védelmi miniszterrel, hogy vizsgálják felül a programot és annak költségeit. "Ez egy jó példa arra, hogy egy beszerzési eljárásból ámokfutás lesz, és nekünk kötelességünk ezt rendbe tenni" - reagált Obama a beszerzéssel kapcsolatos kérdésre.

A beszerzést ellenőrző haditengerészet januárban közölte a kongresszussal, hogy a beszerzések összköltsége megduplázódott. Az áremelkedés miatt új eljárás lefolytatásával bízta meg a kormányzat a programot koordináló Pentagon vezetőségét, így most újra igazolni kell, hogy a helikopterekre szükség van.

Marine One: az új flotta

Troy Scully, a Lockheed Martin cég szóvivője közleményében kijelentette: "Elkötelezettek vagyunk a program sikere mellett, és bízunk benne, hogy le tudjuk szállítani a szükséges számú helikoptert - megfelelve azoknak a különleges előírásoknak, amelyek felmerülnek a most folyó felülvizsgálat során." A haditengerészet szóvivője nem kívánta kommentálni az ügyet az AP-nek.

Az új elnöki helikoptereket modern kommunikációs felszereléssel, rakétaelhárító rendszerrel és megerősített géptörzzsel látnák el. Az elnök által használt gép a Marine One (ha Joe Biden alelnök száll fel rá, akkor a Marine Two). A flotta 30 éves helikoptereket akar lecserélni.