Önmagát kasztrálta a kiherélt vajdasági férfi

Vágólapra másolva!
Saját magát herélte ki egy pengével, a rablásos mesélt csak kitalálta az a férfi, aki azt állította, hogy rablók vágták ki heréit a vajdasági Szabadkán. P. Károly régóta fennálló egészségi problémáival magyarázta tettét a rendőröknek, akik várhatóan feljelentik a hatóságok megtévesztése miatt.
Vágólapra másolva!

Önmagát herélte ki az az oromi férfi, aki azt állította, hogy mások csonkították meg Szabadkán - közölte péntek este a szabadkai rendőrfőnök. A nyomozás során kiderült, hogy a 43 éves P. Károly kedden délután saját házának udvarán, egy istállóban pengével vágta fel herezacskóját, és kivette heréit. A kihallgatás során régóta fennálló egészségi problémáival magyarázta tettét.

Az öncsonkítás után a férfi erősen vérezni kezdett, ekkor feleségének is elmondta, hogy mit tett. A feleség vitte kórházba, ahol a férfi feljelentést tett, azt állítva, hogy Szabadkán négyen megállították, 50 eurót követeltek tőle, majd miután nem fizetett, megfosztották heréitől. A rendőrfőnök szerint a hatóságok megtévesztése miatt feljelentést tesznek P. Károly ellen.

Az esetet követően Sasa Vucinic szabadkai polgármester kijelentette, hogy a városban az erőszakos bűncselekmények száma tűrhetetlenül megnőtt, ezért csütörtökön sürgősen tanácskozásra hívta össze a körzeti bíróság, a rendőrség és más, a közbiztonságért felelős szervek képviselőit. A tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy az elharapózott erőszak miatt a szabadkai rendőrségen belül "intervenciós osztály" alakul. Arra jutottak, hogy szükség van a városban hét végi bírói ügyeletre, illetve a belvárosban térfigyelő kamerákat kell elhelyezni.