Kiutasítja Argentína a holokauszttagadó püspököt

Vágólapra másolva!
Tíz napot kapott, hogy elhagyja Argentínát Richard Williamson brit katolikus püspök. A holokauszttagadó kijelentéseiről hírhedt Willamson egy papi szemináriumot vezetett az országban, de a hatóságok előtt titkolta ezt. Willamsont egy másik ügyben 20 éve kiközösítette a Vatikán, de januárban visszafogadta a pápa. Visszafogadása - holokauszttagadása miatt - komoly botrányt okozott.
Vágólapra másolva!

Távozásra szólította föl a holokauszt tagadásáról elhíresült Richard Williamson brit katolikus püspököt az argentin kormány. Willamson - aki egy héttel ezelőtti eltávolításáig egy papi szemináriumot vezetett a dél-amerikai országban -, tíz napot kapott a távozásra. Ha önként nem megy, akkor kitoloncolják. Az argentin belügyminisztérium szerint Williamson eltitkolta valódi argentínai tevékenységét. Azt állította, hogy egy civil szervezetnek dolgozik, miközben egy papi szemináriumot vezetett

A püspököt az argentin nemzeti diszkrimináció-ellenes intézet (INADI) azzal fenyegeti, hogy ha továbbra is kitart holokauszt-tagadó kijelentései mellett, feljelentik. Ebben az esetben akár három évi börtönre is ítélhetik Argentínában.

Williamson személye januárban kapott nagyobb figyelmet, amikor a pápa megszüntette kiközösítését, amelyet egy ettől független üggyel kapcsolatban róttak ki rá 20 éve. Akkor azért közösítették ki, mert egy szakadár érsek nevezte ki őt és három társát püspökké.

Visszafogadása miatt komoly kritikák érték XVI. Benedeket, a pápa tekintélyén csorba esett. A Vatikán utóbb azt állította, hogy a pápa nem tudott arról, milyen eszméket vall Willamson. Azóta felszólították a püspököt, hogy vonja vissza holokauszttagadó kijelentéseit. Az ügy megrendítette a Szentszék és a katolikus hívők közötti viszonyt is, Németországból február eleje óta tömeges kilépésekről érkeztek hírek.