Drog miatt lecsuktak egy magyar nőt Rómában

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az olasz csendőrség elfogott Rómában egy magyar nőt, akit kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekért köröztek. Az olasz Apcom internetes hírügynökség jelentette csütörtökön, hogy egy római lakásban találták meg a 23 éves magyar állampolgárt. Róma Rebibbia nevű elővárosának börtönébe szállították a letartóztatási parancs alapján, amelyet a római központi törvényszék mellett működő ügyészség adott ki. Az Apcom jelentése szerint a nőnek hatévi börtönbüntetést kell letöltenie.