Lemondott a részegséggel vádolt japán miniszter

Vágólapra másolva!
Bejelentette lemondását a japán pénzügyminiszter, Nakagava Soicsi, aki állítólag részegen jelent meg egy nemzetközi konferencia előtti sajtótájékoztatón. A felvétel alapján ittasnak tűnik, de a miniszter azt állította, csak egy nagyon erős gyógyszer miatt tűnt részegnek.
Vágólapra másolva!

Egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette lemondását kedden a japán pénzügyminiszter, akinek azt vetették hazájában a szemére, hogy részegen jelent meg a hét legfejlettebb ország - a G7-csoport - tartott római konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón a hétvégén.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=9wfl6pQOL87OD5Ic

Nakagava Soicsi cáfolta azt, hogy ittas volt, és azt állította, hogy egy igen erős gyógyszer bevétele miatt látszott annak. Azt mondta, csak egy korty alkoholt ivott a sajtótájékoztató előtt.

Ennek ellenére kedden bocsánatot kért a történtekért, és bejelentette, hogy távozik tisztségéből, amint a parlament az elkövetkező hetekben elfogadja a pótköltségvetést és a vele járó törvényeket. A pénzügyminiszter lemondása újabb csapást mér Aszo Taro amúgy is ingatag kormányára.