Vágólapra másolva!
Az olasz kormány politikája ellen tüntettek Rómában munkások, közalkalmazottak és hajléktalanok. A tüntetetők szerint a kormány nem tesz eleget a gazdasági válság ellen. A tiltakozás miatt megbénult az olasz főváros történelmi központja.
Vágólapra másolva!

Több ezer gyári munkás, közalkalmazott és hajléktalan tüntetett pénteken Rómában a kormány szerintük nem megfelelő válságkezelése miatt. A történelmi belvárosban megbénult a Hetek pénzügyi csúcsértekezlete miatt amúgy is lelassult közlekedés. Az olasz szakszervezetek szerint más országokéhoz mérve az olasz kormány nem tesz eleget a válság megfelelő kezelésére. A CGIL szakszervezeti szövetség egyik képviselője szerint "egy komoly betegséget aszpirinnal akarnak gyógyítani".

Az olasz kormány eddig átfogó válságkezelési tervet nem indított útjára, csupán az autóipar és a válság miatt munkanélkülivé vált dolgozók megsegítése van napirenden.

Pénteken nyilvánosságra hozott euróövezeti növekedési adatok szerint az olasz gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben 1,8 százalékkal zsugorodott az előző negyedhez és 2,6 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Ez az 1980-as évek óta a legrosszabb teljesítmény. Tavaly egész évben 0,9 százalékkal csökkent az olasz gazdaság, idén a GDP 2 százalékos csökkenését várják.

Az olasz államadósság is a legmagasabb az egész euróövezetben, és a válság miatt még tovább nő: idén várhatóan a GDP 110,5 százaléka lesz. Az államháztartás hiánya a tavalyi 2,6 százalékhoz képest idén a GDP 3,7 százaléka lehet.