Elfogták az ausztráliai gyújtogatás egyik gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vett az ausztrál rendőrség pénteken egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze lehetett az ország déli részén pusztító, számos halálos áldozatot követelő bozóttüzek egyikének kialakulásához.
Vágólapra másolva!

Egy 39 éves férfit vett őrizetbe az ausztráliai Victoria állam rendőrsége pénteken azzal a gyanúval, hogy felelős lehet a Churchill településen keletkezett tűzért, amely legkevesebb 21 ember halálát okozta - derül ki helyi médiaértesülésekből. Az állami rendőrség szóvivője nem árult el részleteket az őrizetbe vételről.

Victoria államban több száz helyszínen pusztítottak a lángok múlt szombat óta, a tűz gyorsan terjedt a rendkívüli hőség, a szárazság, illetve az erős és változó irányú szél miatt.

A hatóságok úgy vélik, hogy több futótűz szándékos gyújtogatás miatt alakult ki. Hivatalos közlés szerint a halálos áldozatok száma már meghaladta a 200-at.

A rendőrség közben közzétette egy másik feltételezett gyújtogató, egy huszonéves férfi fantomképét, akit szemtanúk egy Melbourne közelében pusztító tűz közelében láttak.