Letette a kormányfői esküt a zimbabwei ellenzék vezére

Vágólapra másolva!
Letette szerdán a kormányfői esküt Zimbabwéban Morgan Tsvangirai, az ellenzék vezére. A politikus nemzeti egységkormány élére kerül, amelyet ellenfelével, az országot közel három évtizede vezető Robert Mugabe elnökkel fog irányítani.
Vágólapra másolva!

Letette a miniszterelnöki esküt szerdán Zimbabwéban Morgan Tsvangirai, az ellenzék vezére. Az 56 éves Tsvangirai nemzeti egységkormány élére kerül, amelyet korábbi vetélytársával, Robert Mugabe elnökkel fog irányítani.

A kormány pénteken alakul meg a hatalom megosztásáról szóló szeptemberben aláírt megállapodás alapján. Ennek értelmében az államfő továbbra is Mugabe marad, aki az 1980-ban kivívott függetlensége óta vaskézzel irányítja az afrikai országot.

Zimbabwében tavaly tavasz óta tart a politikai zűrzavar, az akkor tartott elnökválasztások után ugyanis Mugabe sokáig titokban tartotta a választási eredményt, majd egy második fordulóban magát nyilvánította győztesnek, noha mindenki más egyértelműnek tartotta, hogy az ellenzék nyerte a választást.

A koalíciós kormány feladata, hogy kivezesse Zimbabwét a politikai és gazdasági válságból. Zimbabwe a világ eddigi legnagyobb inflációjától szenved, és egy kialakuló élelmezési válság is fenyegeti.